
Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik

Ti elhiszitek, hogy Csézi Szabó Elizabet bemutatott minket Placido Domingonak?! Pedig tegnap este így történt
– kezdte bejegyzését Csézy. A család éppen vacsorázott, amikor a kis Böbike az édesanyja ölében ülve mosolyt váltott a legendás tenorral. Ez elég volt ahhoz, hogy Domingo odalépjen az asztalukhoz.
Egyszer csak ahogy felnézek, az asztalunkhoz jön a világ egyik legnagyobb tenorja, mert a kislányom mosolyog rá
- írta az énekesnő. A meghitt pillanat itt még nem ért véget: a kislány és Placido Domingo kézen fogva „elbeszélgettek”, miközben Csézy és párja döbbenten figyelték a jelenetet. A világsztár ráadásul koncertjére is meghívta a családot. A valódi meglepetés azonban csak ezután következett:
A teljes megdöbbenés akkor jött, amikor kiderült, hogy a Kisasszonynak és a Művész Úrnak egy napon van a születésnapja!
- árulta el a büszke édesanya.

Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik

A kutyák egyik legcukibb szokása mögött különös okok állnak

Így él most a Baywatch egykori szexszimbóluma

Különleges küldetésben Veréb Tomi – ezért vállalja már harmadik éve

A Nyíregyházi Állatpark felfedte: ezért különlegesek a jegesmedvék

Szombaton vadonatúj epizóddal folytatódik a Kincsvadászok VIP!

Magyar slágereké lesz a főszerep A Nagy Duett harmadik adásában

Egy születésnap, ami már sosem lesz ugyanaz – megszólaltak Fenyő Miklós gyermekei

Paradigmaváltás a zeneiparban: Leslie Mandoki szerint a tudás a legerősebb vitorla

Egy technika, ami segíthet az alvási nehézségben

A játszótér rejtett törvénye: A barátság vagy a cél számít?

A hosszú élet kulcsa meglepően egyszerű egy veterán kutatóorvos szerint