
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

A Sztárban Sztár All Stars döntőse Lékai-Kiss Ramóna podcastműsorában, a TV2 Titkok Ramónával vendégeként mesélt olyan személyes részletekről, amelyeket korábban senkinek. Kiderült: Freddie egyáltalán nem hasonlított jelenlegi, jóképű, magabiztos önmagára. Sőt, tinédzserkorát a bizonytalanság, a hirtelen növés és a külsejével való folyamatos küzdelem jellemezte.
Jó, hogy nem maradt nyoma annak, hogy néztem ki. Szerintem senkinek nem áll jól a pubertás, olyan fiú még nem született. Ezen a néhány éven csak túl kell esni, és jó lett volna gyorsabban, de jól elhúzódott
– kezdte nagy sóhajjal Freddie.
Az énekes elmondta, hogy egy időben annyira gyorsan nőtt, hogy szinte beleszakadt a saját testébe.
Volt egy mélypont, amikor rendkívül gyorsan és aránytalanul nőttem meg. Egy nyár alatt több mint 20 centit nyúltam, és 14 éves koromra 185 centi voltam. Utána 16 éves koromban még nőttem, de nagyon vékony voltam. A 193 centimhez 63 kiló voltam akkor, körülbelül 30 kilóval voltam vékonyabb
– mesélte.
De a külsejével kapcsolatos problémák ezzel még nem értek véget. Freddie azt is elárulta, hogy tinédzserként még borotválkozni sem engedték.
Mindezt kiegészítette az, hogy első gyerekként nem engedtek borotválkozni nagyon sokáig. Egy ilyen nagyon kellemetlen, túlságosan erős serdülő bajszom volt, amitől évekig nem szabadulhattam meg. 17 éves voltam, amikor azt mondtam, hogy elég volt, és az első borotválkozásom olyan volt, hogy mindenhol elvágtam magam
– idézte fel. A kinézetével való küzdelem azonban itt sem ért véget.
Emellett szemüveges is voltam, fogszabályzót hordtam. A szemüvegem is erős volt, és nem volt arra pénzünk, hogy be legyen csiszolva, szóval a lencse oldalról vastagabb volt, mint a keret, és amikor felvettem olyan volt mintha kisebb lenne a szemem
– mesélte tovább a történetet.
A Lékai-Kiss Ramóna erre viccesen meg is jegyezte: ez tényleg „a rút kiskacsa története”. Freddie azonban ettől sem jött zavarba.
Nem szeretek erről beszélni, mert nagyon szubjektív, hogy kit találunk vonzónak, de valóban szoktam mondani, hogy higgyétek el nagyon jól nézek ki ahhoz képest, ahogy 15 és 18 éves korom között. Szóval ez a változás zseniális
– mondta.
A Rising Star idején már tinilányok ezrei rajongtak érte, de ő maga máig hordozza a fiatalkori bizonytalanság nyomait. Most azonban már úgy érzi: a Sztárban Sztár All Stars-ban való részvétele hatalmas lökést ad a következő éveire.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát