
Meghalt a magyar sport legendája, a család közölte a szomorú hírt

Tóth Gabi nemrégiben élő videóval jelentkezett be a közösségi oldalán, és sminkelés közben több témáról is kendőzetlenül beszélt, köztük arról is, miért tartja magát sokkal őszintébbnek más hazai sztároknál. A Megasztár zsűritagjaként az énekesnő minden adásban kerek perec elmondja a véleményét a versenyzőkről, köztük Herceg Erika mentoráltjáról, Ádám Attiláról is, akit szerinte egy „elfogult, elvakult, már-már kicsit szektás jellegű rajongótábor” visz tovább a műsorban, miközben más tehetséges énekesek sorra esnek ki.
Viszont ebből is látszik, hogy itt nem nyúlnak bele a szavazásba. Itt nincsen bunda. Ez van. Volt olyan, hogy Ádám Attilára valaki több millió forint értékben szavazott egy telefonról. Onnantól kezdve egy másik gyereknek, aki ott van 17 évesen, túl sok esélye nincsen bent maradni a műsorban, úgyhogy szépen kipotyognak, aztán ha így alakul, valószínűleg meg is fogja nyerni
– fejtette ki az énekesnő.
Ezt követően a hazai celebvilág képmutatásáról beszélt. Szerinte sok híresség megjátssza magát, de leszögezte, hogy ő sosem tudna ilyen lenni.
Az biztos, hogy sokat tanultam én is arról, hogy mit hogyan kell csinálni, de én kimondom, engem lehet ezért utálni, én megmondom, hogyha valami nem tetszik, vagy valamit úgy látok
– mondta.
„Ezért nem szeretnek engem sokan, mert nagy a pofám. Ha én azt az utat választottam volna, hogy középszerű leszek, aki ilyen lagymatag, akkor nem lennék megosztó. Ha én mindig azt mondom, amit hallani akartok, nem csinálok ilyen kilengéseket, semmi olyan érzelmi dolgokat nem fogok felétek közvetíteni, ami felkavaró vagy önazonos, akkor aztán én is egy k*rvára szerethető karakter lennék, de én nem tudom megjátszani magam” – hangsúlyozta Gabi, majd azzal folytatta:
Tudjátok, hány ismert ember van ebben a szakmában, akit, ha tudnátok, hogy milyen, utálnátok, mint a sz*rt? És feleannyira nincs meg benne a jóindulat mondjuk, mint bennem?
Az énekesnő elárulta, hogy egész eddigi élete során nagyon igazságtalannak tartotta azt, hogy sokakról teljesen más képet festenek.
„Mi ugye, így belelátunk, ki milyen ember, és vannak olyan nagy előadók, akiket agyonsztárolnak, hogy mennyire jó fejek, úristen, vegyél róla példát, miközben mondjuk gyűlöli a közönséget, gyűlöli az egészet, megjátssza magát. De ti ezt nem tudjátok, mert egy más képet kaptok róla. Én sose tudnék ilyen lenni. Inkább legyen száz irigyem vagy acsarkodóm, mint hogy úgy feküdjek le aludni, hogy megint átb*sztam az embereket. Az nekem nem menne” – tette hozzá.
Noha Tóth Gabinak egy versenyzője sem jutott be a Megasztár döntőjébe, az előadó videójában még felhívta a nézők figyelmét arra is, hogy sok meglepetést tartogat majd a finálé.
Nyitókép: TV2

Meghalt a magyar sport legendája, a család közölte a szomorú hírt

Balesetet szenvedett az autópályán, meghalt a közismert újságíró

Veszélyes élelmiszert hívtak vissza, hányást és lázat is okozhat

„Elmondok egy hatalmas titkot…” – Üzenetével sokkolta rajongóit Vastag Csaba

Luxuskastélyból a börtönbe: lebukott a milliárdos

Újra a luxusért küzdenek a Bajnokok és a Kihívók

Meghalt Földes Imre

Lehullt a lepel, ő a Megasztár negyedik zsűritagja

"Ismét apa lettem!" - Szabó Ádám ledobta a bombahírt

Kétségbevonhatatlan fotó! Apa lesz a fiatal magyar énekes

Napi cuki: videón a győri állatkert újszülött dromedárja

Kiderült egy újabb név, de ki csatlakozik még a Megasztár zsűrijéhez?