
Kedvenc magyar éttermében járt Leslie Mandoki, Andy Vajnáról is megemlékezett

Vasárnap este már tizedik adásával folytatódott a Sztárban Sztár All Stars, Veréb Tomi pedig ezúttal Michael Jacksonként és a dél-koreai énekesnő, Rei Ami bőrébe bújva lépett a színpadra, ahol olyannyira lenyűgözte a zsűrit és a közönséget, hogy végül ő lett a napi győztes. A fiatal énekes első produkciója során, a pop királyaként nemcsak a hangjával varázsolt el mindenkit, hanem mellette olyan csípőmozgást is villantott, hogy még Liptai Claudia is csak ámulni tudott. A színész-műsorvezető nem is titkolta ezt.
Én is szeretném kiemelni mindenképpen azt a belerakott munkát. Nem úsztad meg
– mondta Claudia, hozzátéve, hogy egészen elképesztő az, hogy Veréb Tomi mindössze egy hét alatt így megtanulta a koreográfiát.
Én szerintem egy dolgot fogadj meg, és egyetértek, hogy ne szégyelld, hogy valami ilyen mozdulatsor vagy olyan, tehát az szexi. Te egy szexi, jó pasi vagy, és az lehet, hogy Veréb Tomiként se baj, hogyha azt szereted magadban
– fogalmazott a színésznő, aki a pontozásnál nem bírta megállni, hogy ne kérje meg Tomit a csípőmogzás megismétlésére.
Csak a kedvemért, meg egy kicsit a nézők kedvéért mutasd már meg azt a kis csípődobást
– kérte Liptai az énekest, aki nem jött zavarba, természetesen ezúttal is vevő volt rá.
Ez pedig nem az első alkalom volt, hogy Claudia nem tudott betelni vele. Két héttel korábban Tom Jonesként lépett színpadra az énekes, és akkor is hasonlóan forró hangulatot teremtett a stúdióban.
„Baromi nehéz, mert Tom Jones annyira szexi, még egyébként kétmillió-négyszáz évesen is, most. Én nagyon sokszor láttam őt színpadon. Ha a közértben akár egy májkrémet leemel, az is szexi. (…) Ennél szerintem zárkózottabb vagy, és kevésbé vagy ilyen szexi csípőforgatós fiú. Ehhez képest nagyon jól forgott a csípőd” – mondta akkor nevetve Claudia, aki bevallotta, hogy az énekes előadása alatt egyszerűen nem tudott máshová nézni, csak a mozdulataira.
Nyitókép: TV2 Sztárban Sztár All Stars

Kedvenc magyar éttermében járt Leslie Mandoki, Andy Vajnáról is megemlékezett

Kéményből jött a segélykiáltás: A pomázi tűzoltók ledöbbentek, ki rekedt odabent

Őrült pillanat lett a világ legviccesebb természetfotója

Hétvégi meteorözön: Minden eddiginél fényesebb égi show-t ígérnek a Geminidák

Megkezdődött az Adni Öröm! adománygyűjtő akció

Féltávnál a MikulásGyár

Az 1% Klub - Jakupcsek Gabriella és Szulák Andrea mélyvízben

Rátalált önmagára Kanadában Lakatos Yvette, de valami mégis hiányzik az életéből

Stana Alexandra karácsonya más lesz, mint eddig

Ismét Magyarországon koncertezik Dwight Robson és a The Original Golden Voices of Gospel

Vadonatúj Dáridóval búcsúztatja a TV2 az óévet

Többszázmilliós kastélynál tűnt fel a TV 2 stábja, kiderült, ki vetett szemet az eladó ingatlanra


