
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Új részekkel folytatódik az Újratervezés! a SuperTV2-n. Szabó András, Csuti a műsor csapatával elsőként a Rimóczi család otthonát újították fel, élményeiről ő maga mesélt a pénteki Mokkában. Amellett, hogy felemelő a segítségnyújtás, lelkileg megterheli a stábtagokat.
Nagyon nehéz, óriási érzelmi hullámvasút az érkezésünktől, az élményeken keresztül az átadásig. Mindig megérkezünk valahova, ahol van egy első benyomás. Aztán ahogy megismerjük a családot, nagyon sok kérdésre választ kapunk. Sok mindent viszünk haza
- mondta Csuti, aki elmondása szerint nem rejti véka alá az érzelmeit.
Én például vállaltan elsírom magam, mert szeretném átadni magam az érzéseknek, amelyek ott érnek
- tette hozzá. Ugyan minden eddigi család, akiknek segítettek a szívének kedves, egyet kiemelt Zavaros Eszter műsorvezető kérésére, mégpedig a Toldi családot.
Velük az előző szériában forgattunk. Ígértem nekik egy elektromos kandallót, amit a műsor alatt nem tudtak megkapni. Vágyuk volt, hogy ki tudják tenni rá a mikulászoknikat. A saját gyermekeimmel elvittük, akik a mai napig emlegetik, hogy milyen jó volt segíteni
- mesélte elcsukló hangon Csuti. Úgy érzi fontos, hogy a gyermekek számára az érzékenyítést mihamarabb elkezdjék a szülők.
A jövő héten is elképesztő sorssal találkozhatnak a nézők: egy anyukával, aki egy nagyon súlyos betegségben szenved. De a műsor folyamán majd ki fog derülni, hogy mi az oka annak, hogy nem meri bevállalni a műtétet. Fantasztikus gyerekek lesznek benne, és egy újabb szédületes házátalakítást láthat a közönség.
Újratervezés hétfőtől minden hétköznap 21.45 órától, a SuperTv2-n!

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát