
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

A Sztárban Sztár All Stars idei évadának 10. adásában több izgalmas produkció miatt is érdemes volt a TV2-re kapcsolni. A tét hétről hétre egyre nagyobb, a műsorban maradt versenyzők pedig időt és energiát nem kímélve dolgoznak azon, hogy minden vasárnap valaki más bőrében nyűgözzék le az ítészeket és a szavazókat.
Vasárnap már csak hét nagyszerű előadó bizonyíthatott, akik ismét elképesztő átalakulásokat produkáltak, de az adás nem csak ezért volt különleges. A zsűri ugyanis renkdívüli produkcióval perzselte fel a színpadot: a legendás ABBA együttest formálták meg.
Az svéd popegyüttes világszerte ismert slágereit szólaltatták meg, nem is akárhogyan! A Sztárban Sztárhoz hűen pedig a zenekar ikonikus jelmezeit öltötték magukra. És ugyan az ítészek nem zsebeltek szavazatokat, mindössze a szórakoztatás jegyében álltak össze, az ováció és előadásuk nívója magáért beszélt. Magabiztosan állíthatjuk, hogy egy 40 pontos produkciót rittyentettek a Sztárban Sztár All Stars élő showjában.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát