
Meghalt Török Ferenc

Már hétfőn komoly fordulatot vett Rubint Réka hete, ugyanis a fitneszlady minden energiáját elszívta egy hirtelen jelentkező betegség, amely ágyhoz szegezte, és keresztülhúzta gondosan megtervezett programját. Réka Instagram-oldalán osztotta meg a hírt, miszerint a győri Alakreform edzését kénytelen lemondani, mert kényszerpihenőre szorult.
Kényszerpihi. Engem is utolért a megfázás, így elmarad a ma esti győri edzés...
– írta bejegyzésében az édesanya, aki a megosztott fotón éppen egy bögrével a kezében, betakarózva látható.
Réka hozzátette, most saját hibájából tanulta meg, hogy nem a legszerencsésebb influenzaszezonban csuromvizes ruhában fotózkodni, ölelgetni és puszilgatni a rajongókat.
Így jár az, aki edzés után nem veszi le rögtön a rajta lévő csuromvizes edzőruhát, és így készíti 30-40 percen keresztül a közös fotókat, illetve megölelget, megpuszilgat mindenkit influenza idején
– magyarázta Rubint Réka.
A fitneszkirálynő azonban kijelentette, mindent megtesz azért, hogy jobban legyen, és citromos teával, valamint vitaminokkal és pihenéssel vette fel a harcot a betegség ellen. Azt írta, reményei szerint a hét további részében már újult erővel folytathatja a munkát, és kedden már biztató hírekkel is jelentkezett.
Sokkal jobban vagyok, mint tegnap. Készítem a vacsorát a fiúknak, mert utána megyek a Rozsnyaiba
– mondta kedd este Instagram-sztorijában.
Nyitókép: TV2 Mokka

Meghalt Török Ferenc

,,Sosem fog már felhívni a születésnapomon” – Lesújtotta Szandit Fenyő Miklós halála

A Békéscsabai Jókai Színház új vezetése bemutatta a 2026–2027-es évad műsorát

„Nem az én világom” – Váratlanul otthagyták a TV 2 stúdióját

Hihetetlen, hogy mennyi méhfaj él a világon

11 figyelmeztető jel a hálószobában, amikre érdemes figyelni

Hangosnak lenni: önbizalom vagy védőpajzs?

Hírt adott az állatkert az alföldi kistigrisről

Nem véletlen, ha messzire sodor az élet egy friss kutatás szerint

Durva balhé a Séfek séfében: Vomberg Frigyes ultimátumot adott

Fordulóponthoz érkezett Berki Mazsi élete, sokáig érlelődött benne, végül meglépte

Középkori "vámpír" arcát rekonstruálták kutatók