
Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Palik Lászlóban nemcsak a Legyen Ön is milliomos! stúdiójában, hanem otthon, az éjszaka közepén is dolgozik a kíváncsisága. Ezt bizonyítja az a történet is, amit a népszerű kvízműsor legújabb epizódjában mesél el. A keddi adás előzetese szerint a műsorvezető azzal nevettette meg a közönséget, hogy bevallotta, egy korábbi feladvány miatt olyannyira nem tudott aludni, hogy hajnalban inkább elővette a telefonját, és utánajárt a dolgoknak.
A műsorvezető egy játékossal együtt próbált megfejteni egy kérdést, amely a brit királyi ház címerére vonatkozott, ám Paliknak elsőre fogalma sem volt róla.
Fogalmam nem volt a címerről, de ezt mondtam is, hogy én nem láttam. Viszont emlékeztem rá, hogy II. Erzsébet a tévében adott térdszalagrendet, és végülis ebből a két élményből ketten hoztuk össze
– kezdte Palik László.
A történet azonban itt nem ért véget, mert a kérdés nem hagyta őt nyugodni az adás után sem.
Na, hajnali kettőkor fölébredtem, és mondtam, hogy 'én nem láttam ezt a címert', de ugye az internet nem felejt. Kettőkor elkezdtem nyomkodni a telómat, megtaláltam a címert. Tűpontosan igaza volt, ugyanis ez a brit királyi ház címere, ott van rajta a térdszalagrend és a francia felirat. Na, aztán mentem tovább, kerestem az interneten, hogy 'Erzsébet királynő kitünteti a...', de azt is megtaláltam, és akkor aludtam el nyugodtan
– tette hozzá nevetve a műsorvezető.
Nyitókép: TV2 Legyen Ön is milliomos!

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!

Meghitt családi fotón a topmodell és kisfia

Megmutatta fiait Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ünnepi lázban ég a gyönyörű család

Felismerhetetlenné vált Celine Dion, egy karácsonyi felvétel látott napvilágot a díváról

Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!

Így kerülhetjük el a túlevést az ünnepek alatt – dietetikus ad tanácsokat

„Karácsonyi angyalkánk” – ritka családi fotókat osztott meg Szoboszlai Dominik és felesége

Meglepő kulisszatitkok a Reszkessetek, betörők! ikonikus jeleneteiről

Leleményes gazdi tippek, amikkel túljártak a szőrös ,,Grincsek” eszén

A karácsonyfa-szindrómának komoly tünetei lehetnek