
Kenderesi Tamás ma este újra párbajozik

Mozgalmas hónap áll Kárpáti Rebeka mögött. Születésnap, utazások és egy éppen zajló lakásfelújítás is része volt az elmúlt heteknek. Hogyan tudja mindezt egyensúlyban tartani, és miből merít erőt, arról ő maga avatta be a szerdai Mokka nézőit.
Őszintén, most nagyon sok minden zajlik. Egyszerre aktivizálódott az életemnek rengeteg területe. Főleg a munkára értem, és a lakásfelújításra. De az a jó, hogy látom a fényt az alagút végén
- hangsúlyozta a színésznő, aki szerint jól beosztja a számos teendőjét.
Javában zajlik a lakásfelújítás, ami a sok befektetett energia mellett anyagilag is jócskán megterheli a büdzsét. Ugyanakkor két vállalkozással is büszkélkedhet: öt éve van egy ruhamárkája, és mellette belefogott egy hostess ügynökségbe is. Ráadásul a színházi munkák mellett, hamarosan debütál a Legénybúcsú című mozifilmben is, amit izgatottan vár.
Nincs magánéletem. Dolgozom, a családdal és a barátokkal vagyok, lakást felújítok, egy unalmas lány vagyok
- tette hozzá Kárpáti Rebeka arra válaszolva, hogy mindezt kivel tudja megosztani a mindennapokban.

Kenderesi Tamás ma este újra párbajozik

Csendben nő a digitális szakadék: Az MI új elitje már formálódik

Feszültség robbant az Exatlonban: egymásnak estek a Bajnokok

Exkluzív esküvői videón Krausz Gábor és Mikes Anna

Május elején tetőzik az Éta Aquaridák meteorraj

Egy apró változtatás, ami mindent átírhat az edzés sikerében

Megsemmisítő vereség, majd búcsú: drámai este az Exatlonban

Még egyszer utoljára reptér lesz a Szigetből

Így üzentek egymásnak a Megasztár zsűritagjai

Egy láthatatlan spirál, ami észrevétlenül felemészthet

Exkluzív felvételek kerültek elő Bangó Margitról, így van most az énekesnő

Undor vagy ösztön? Kiderült a kutyák titokzatos szokása mögött rejtőző igazság