2025. november 16. vasárnap, Ödön
11°C Budapest

„Mintha nem ezen a bolygón lennél” – Ismét egymásnak feszültek a Megasztár mesterei

„Mintha nem ezen a bolygón lennél” – Ismét egymásnak feszültek a Megasztár mesterei
Ádám Attila szombat esti produkciója után újra elszabadultak az indulatok a Megasztár zsűrijében.
2025. november 16., vasárnap 17:59
Vágólapra másolva!

Noha Ádám Attila édesapja a héten komolyan fontolóra vette, hogy a fiát ért kritikák miatt kiveszi őt a Megasztárból, Herceg Erika versenyzője végül mégis színpadra állt a tehetségkutató negyedik élő show-jában. A 17 éves fiú először Desh, Young Fly és Azahriah Pannonia című slágerét énekelte el három társával, Kökény Lalival, Bíró Csongor Vitézzel és PYFU-val, majd Nyári Károly legismertebb számával, a Love Story-val próbálta lenyűgözni a közönséget, ám utóbbi produkciójával nem sikerült levennie a zsűrit a lábáról.

Herceg Erika lelkes volt mentoráltja előadása miatt, és dicsérő szavakkal illette a fiatalt, a többiek viszont nem voltak maradéktalanul elégedettek.

Én elbírom, úgyis engem bántanak és támadnak azzal, hogy elmondom azokat a kritikákat, amiket el kell mondani. Ez megint egy egy hangon elénekelt dal volt, nem voltak a vibrátók se a helyén. Ez nem működött. Amikor elmondtad, hogy ezt a dalt fogod énekelni, nagyon sokat beszélgettünk, emlékszel? Elmondtam, hogy milyen stílusban kéne elénekelni, nem ebben a funkyban kellett volna eleve elénekelni, én azt gondolom – sóhajtott fel Curtis, hozzátéve:

Én vagyok a legszomorúbb, de azt kell mondanom, hogy ez nem működik még együtt.

Marics Peti is egyetértett abban, hogy ez nem volt Attila legjobb produkciója, de úgy véli, ebben Erikának és a rossz dalválasztásnak is szerepe van, mert míg a válogatón lenyűgözte őket a fiatal fiú, azóta nem tudott újat mutatni.

Abban van igazság, hogy ez most... és nem akarom, hogy az Erika a torkomnak ugorjon, de ez most megint nem az a pillanat volt, amit én is rebesgetek minden alkalommal a backstage-ben az Atesznak. (...) Nagyon le voltál húzva, és emiatt ha csinálsz egy nagyon jó produkciót, azt még előnyödre is tudnád formálni, és én erre próbáltalak folyamatosan biztatni, de elkezdtem gondolkodni azon a jelenségen, hogy hogy történhet az, hogy amikor az előválogatós videódat néztem, akkor csak azt láttam, hogy sz*rrá dicsértek az emberek, hogy úristen, mekkora tehetség, és mennyi van benne, és mi is ezt éreztük. Senki sem süket itt, és nekünk is elő lett adva egy dolog. Valószínűleg a dalválasztáson nagyon sok múlik azon, hogy meg tudd mutatni, miben vagy jó, de itt ez most nem jött annyira– fejtette ki a ValMar énekese, aki nem köntörfalazott sokat: kimondta, hogy Attila produkciója kellemes lett volna egy éttermi vacsorához, de a Megasztárban nem ezt a szintet keresik.

Ez egy olyan klasszikusan pihent előadás volt, amin rohadt jól éreztem volna magamat, ha a barátaimmal félig becsiccsentve beszélgetünk, egy étteremben vacsorázunk, és ez megy a háttérben. Akkor ez nagyon kellemes lett volna, csak az van, hogy a Megasztárban nem a kellemest, hanem azt keressük, akire nem tudsz nem odafigyelni, és nem tudod nem azt mondani, hogy na ő egy világtehetség

 – fogalmazott Marics.

 

Tóth Gabinak a versenyző körül kialakult helyzetről is megvolt a maga véleménye, aminek nem is félt hangot adni.

Egyrészt egyet értek a mestertársakkal, és ez nem ellened szól. Ami kezd zavarni, hogy a mestereket kezdik beállítani mumusnak, akik összefogtak szegény Attika ellen, hogy őt bántsák és ezért az apukája ki akarja venni a versenyből. Elnézést kérek, ha engem az anyám vagy az apám ki akart volna venni a Megasztárból, amit több millió ember nézett, azért mert a Presser Gábor vagy bárki, aki ott ült a zsűriben szakmai kritikát fogalmaz meg velem kapcsolatban, akkor nem jutottam volna el odáig, ahol most vagyok. Én abból építkeztem, amit ők elmondtak – magyarázta felháborodva az énekesnő.

Mi csúnya, gonosz mesterek vagyunk és Erika mint egy szent édesanya, majd téged feloltalmaz és megsegít... Hát, elnézést, de én ebbe a játékba nem akarok belemenni

 – jelentette ki.

Az énekesnő hangsúlyozta, a többiekkel együtt azért ül a zsűriszékben, hogy szakmai kritikát fogalmazzon meg, ugyanúgy, mint más versenyzőknek, ennek ellenére szereti Attilát, és szeretné, ha fejlődne. Azt is felajánlotta, hogy ha kell, szívesen ad Herceg Erika versenyzőjének szakmai tanácsokat és segítséget is.

Istenemre nem akarok én senkit bántani, ugyanúgy elmondom a másik versenyzőnek is. Azt viszont fel tudom neked ajánlani, hogy énektechnikailag nagyon szívesen foglalkozom veled, hátha segítség lesz

 – jegyezte meg, mire Herceg Erika azzal vágott vissza, hogy a támogatást és a szakmai segítséget tőle is megkapja a versenyzője.

Nem tudom, milyen játékról beszélsz most, itt nincsen semmilyen játék, mert ez az élet

 – emelte ki Erika, ám ezzel csak olajat tett a tűzre.

Mi az élet? Hogy gonosz, csúnya mostohák vagyunk, azért, mert elmondunk egy kritikát?! Hetek óta zajlik ez a belhé, úgy csinálsz, mintha nem ezen a bolygón lennél, ne haragudj! Attikát szeretjük, az egyik legjobb a versenyzők közül, egy annyira tisztalelkű, cuki ember, akiben ott van a zene és a tettvágy. Soha életünkben nem akarnánk őt egyöntetűen kipécézni...

 – ecsetelte Gabi.

Erika elmondta, tisztában van vele, hogy nem akarták Attilát kipécézni, de a versenyző édesapjának is a stílusukkal volt gondja.

 

Nyitókép: TV2 Megasztár

 

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk