
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Az Ázsia Expressz korábbi versenyzőjének, Kafi Rea Millának idén nyáron a legnagyobb álma teljesült azzal, hogy férjével, Patrikkal megszületett első gyermekük, Jonatán. A modell akkor elárulta, hogy a szülést gyógyszerekkel kellett beindítani nála, mivel a kisfiú egy héttel a kiírt időpont után érkezett. Bár az utolsó napok kissé nehezen teltek emiatt, ma már minden percet boldogságban töltenek hármasban.
A büszke édesanya ritkán enged bepillantást a családi életébe, mivel korábban már leszögezte egy videójában, hogy nem szeretné a nyilvánosságnak megmutatni a pici arcát, ennek ellenére pár hete korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében néhány másodperc erejéig a kis Jonatán is feltűnt, most pedig ismét kivételt tett a modell egy különleges alkalom apropóján.
Az Ázsia Expressz sztárja és férje, Patrik ugyanis most először vitték el a három és fél hónapos babát családi portréfotózásra, ahol meghitt, szívmelengető képek készültek a háromfős családról. Az anyuka közösségi oldalán megosztott fotókon az is látszik, milyen sokat nőtt az elmúlt hónapokban a kis Jonatán.
Családi portréfotózás. Ez a fotó egyike azon ritka pillanatoknak, amelyeket meg szeretnék osztani Jonatánról. Igyekszem a lehető legkevesebbet mutatni őt így csak fontosabb eseményekkor fogjátok látni
– hangsúlyozta ismét Kafi Rea Milla.
Nyitókép: TV2 Mokka

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát