
Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik

Minden gazdi rémálma, hogy eltűnik a kedvence és hiába keresik, a hosszú hónapok után sem kerül elő. Pontosan ez történt Edilsonnal, egy brazil férfival, aki 2020-ban veszítette el legjobb barátját, Abnert - számolt be róla szombaton a mirror.co.uk.
„Hónapokig kerestem. Még plakátokat is kiragasztottam, és beszéltem több menhellyel is”
– idézte fel a férfi. Miután semmi sem vezetett eredményre, Edilson idővel elfogadta, hogy soha többé nem látja viszont kedvencét.
A gazdi később egy különleges kezdeményezés, az Invisíveis Não Mais („Ne legyen láthatatlan többé”) projekt nagykövete lett, amely a fogyatékkal élő és sérült állatok örökbefogadására hívja fel a figyelmet. Amikor a legkevésbé számított rá, megtörtént a csoda: Edilson éppen az Instagramot görgette, amikor megpillantott egy ismerős arcot az egyik posztban. A képet a projekt egyik kutyasétáltatásán készítették – és azon ott volt Abner.
Mint kiderült, a szervezet megmentette a kutyát az utcáról, és mivel mozgási és látási problémái miatt nehezen talált volna gazdára, állandó lakójává vált a menhelynek. Öt hosszú év után, 2025. október 27-én, a két jó barát újra egymásra talált.
„Abner először csak óvatosan közelített, szagolgatta a férfit, majd hirtelen egymás nyakába ugrottak. Gyönyörű pillanat volt – soha nem fogjuk elfelejteni!
- idézte fel a megható találkozást a menhely egyik dolgozója.
A borítókép illusztráció: Shutterstock

Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik

A kutyák egyik legcukibb szokása mögött különös okok állnak

Így él most a Baywatch egykori szexszimbóluma

Különleges küldetésben Veréb Tomi – ezért vállalja már harmadik éve

A Nyíregyházi Állatpark felfedte: ezért különlegesek a jegesmedvék

Szombaton vadonatúj epizóddal folytatódik a Kincsvadászok VIP!

Magyar slágereké lesz a főszerep A Nagy Duett harmadik adásában

Egy születésnap, ami már sosem lesz ugyanaz – megszólaltak Fenyő Miklós gyermekei

Paradigmaváltás a zeneiparban: Leslie Mandoki szerint a tudás a legerősebb vitorla

Egy technika, ami segíthet az alvási nehézségben

A játszótér rejtett törvénye: A barátság vagy a cél számít?

A hosszú élet kulcsa meglepően egyszerű egy veterán kutatóorvos szerint