
Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik

Hétfő este ér véget a Házasság első látásra harmadik évada és kiderül, hogyan vélekednek kapcsolatuk folytatásáról a kísérletben résztvevő párok.
A csütörtöki, illetve a pénteki adásban Réka és Ricsi, Viki és Attila, illetve Rita és Sanya is a válás mellett döntöttek.
A volt feleség a hétfő reggeli Mokka vendége volt, ahol a műsorban szerzett élményeiről, Sanyának adott válaszáról is mesélt a nézőknek.
Felidézte, hogy ők a műsor előtt már találkoztak, azonban akkor kikosarazta Sanyát. Így könnyen lehet, hogy a férj kezdeti gőgössége ebből fakadt.
Ugyanakkor tisztázta, hogy hiába úgy jött át a képernyőn, hogy csak Sanya volt csalódott, amiért Ritát kapta, az ara sem arra számított amit, akit kapott.
Éppen ezért hamar el is mérgesedett a kapcsolatuk.
Voltak olyan megnyilvánulásai, amik nagyon rosszul estek
- szögezte le Rita, majd elárulta, annak ellenére, hogy a vége felé rendeződött a viszonyuk, rendkívül rossz érzés volt számára visszanézni az esküvőjüket.
Ez is, illetve a fiával való beszélgetés is hozzásegítette a döntéséhez, miszerint nem szeretné folytatni férjével a házasságot.
Hétfőn azonban fény derül arra is, hogy Kármen és Dani, Rebeka és Zsolt, illetve Zavira és Laci együtt képzelik-e a jövőjüket.
Házasság első látásra záróepizód hétfő este 19 óra 40 perctől a TV2-n!
Nyitókép: TV2 Házasság első látásra

Mosoly a kudarcon: a pszichológia szerint működik

A kutyák egyik legcukibb szokása mögött különös okok állnak

Így él most a Baywatch egykori szexszimbóluma

Különleges küldetésben Veréb Tomi – ezért vállalja már harmadik éve

A Nyíregyházi Állatpark felfedte: ezért különlegesek a jegesmedvék

Szombaton vadonatúj epizóddal folytatódik a Kincsvadászok VIP!

Magyar slágereké lesz a főszerep A Nagy Duett harmadik adásában

Egy születésnap, ami már sosem lesz ugyanaz – megszólaltak Fenyő Miklós gyermekei

Paradigmaváltás a zeneiparban: Leslie Mandoki szerint a tudás a legerősebb vitorla

Egy technika, ami segíthet az alvási nehézségben

A játszótér rejtett törvénye: A barátság vagy a cél számít?

A hosszú élet kulcsa meglepően egyszerű egy veterán kutatóorvos szerint