
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Az Amerikai pite-filmek sztárját, Tara Reidet hordágyon vitték ki egy chicagói szállodából, majd mentőautóval szállították kórházba november 23-án, vasárnap hajnalban.
Az 50 éves amerikai színésznőt a TMZ által megszerzett felvételek szerint több személy segítette bele egy kerekesszékbe, miközben ő zavartan nézett körül, és alig tudott beszélni. Később azt állította, valaki belekeverhetett valamit az italába.
Tara Reid rendőrségi feljelentést tett egy incidens után, amelyben úgy véli, hogy az italába belecsempésztek valamit. Teljes mértékben együttműködik a nyomozásban. Lábadozik, és a magánélet tiszteletben tartását kéri ebben a traumatikus időszakban. Azt is kéri, hogy mindenki legyen óvatos, figyeljen az italaira, és soha ne hagyja azokat felügyelet nélkül, mert ez bárkivel megtörténhet
– közölte a színésznő képviselője az Entertainment Weeklyvel.
A rendőrség azonban a People magazinnak azt mondta, hogy a színésznő még nem tett feljelentést az ügyben.
Nyitókép: X / TMZ

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát