
Tilla és Claudia már gyakorol a Nagy Duettre – vidám videót mutattak a próbáról

Múlt héten vadiúj évaddal tért vissza a TV2 népszerű műtárgy-kereskedő show-ja, a Kincsvadászok, melyben a Katona Szandra, Fertőszögi Péter, Fejes Tamás, Nagyházi Lőrinc és Molnár Viktor által alkotott jól megszokott ötfős kereskedő csapat ezúttal is különlegesebbnél különlegesebb tárgyakért licitálhat. A műsor legutóbbi epizódjában egy melankolikus hangulatú, szomorú nőt ábrázoló festmény is érkezett a stúdióba, amit 300 ezer forintért szerettek volna eladni, ám Szandrától végül egy 370 ezer forintos ajánlatot kapott az eladó, aki örömmel elfogadta azt.
Bár a műtárgyszakértő megnyerte a licitet, és meg is vásárolhatta a képet, bevallotta, hogy nem felhőtlenül boldog a helyzettől.
Nem tudok örülni, és mindjárt egyébként el is sírom magam. Ezt elmondom nektek: nem is figyeltem, hogy hol tart a licit. Majdnem elsírtam magam
– mondta dr. Katona Szandra, aki azt is elmesélte, miért érzékenyült el ennyire.
Akárhány aukcióra megyünk, és ezt a stílusú hatvanasévekbeli hölgyet látom, akkor a férjem mindig mondja, hogy az édesanyjára emlékezteti, aki már nincs velünk. Én neki szeretném hazavinni ajándékba, úgyhogy nagyon jó helyre fog kerülni
– jelentette ki elcsukló hangon a Kincsvadászok kereskedője.
Nyitókép: TV2 Kincsvadászok

Tilla és Claudia már gyakorol a Nagy Duettre – vidám videót mutattak a próbáról

„Ez bolond ez az ember?” - Stohl András kiakadt a Nagy Ő bátorságpróbáján

Találkozhatnak a magyar rajongók a világsztárral

Utolsó televíziós szerepében tűnik fel Kálloy Molnár Péter szombaton

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Gelencsér Tímea csatlakozik az Újratervezés csapatához

A tavalyi siker után, idén is külföldi sztárral indul A Nagy Duett

Fülledt erotika a csütörtöki Nagy Ő-ben

,,Gyerünk át a kanapéra...” – Pár mondat után a lényegre tört Stohl András a Nagy Ő-ben

Breaking News a nyíregyházi macihíradóban, kiakadt a cukiságmérő

A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?

Csak a romok maradtak: Sokkoló felvételek készültek Kovács Reniék megsemmisült házáról