
Majdnem megfulladtak - Hajók neveit kapták a kidobott macskák

November 21-én, pénteken rendezik meg a Miss Universe idei fináléját Bangkokban, ám néhány nappal a szépségverseny előtt visszalépett két bíra, akik közül az egyik azzal vádolta meg a szervezőket, hogy manipulálták a döntősök kiválasztási folyamatát – írta a BBC.
A libanoni-francia zenész, Omar Harfouch Instagram-oldalán jelentette be zsűritagságáról való lemondását, ahol azt állította, hogy egy „rögtönzött zsűri” a hivatalos zsűri nyolc tagjának részvétele nélkül már előre kiválasztotta, ki az a 30 szerencsés, aki a 136 részt vevő országból bejut be a pénteki döntőbe. Harfouch azt is hozzátette, hogy mindezt a közösségi médián keresztül tudta meg.
A nem hivatalos zsűri a zenész elmondása szerint „olyan személyekből áll, akik személyes kapcsolatban állnak a Miss Universe néhány versenyzőjével, így esetükben összeférhetetlenség is fennáll.” Azt azonban már nem részletezte, hogy a spontán zsűri döntése hogyan tudná felülírni a hivatalos zsűri határozatát.
A Miss Universe szervezői kedden közleményt adtak ki, amelyben elutasították Harfouch állításait, mondván, „semmilyen külső csoport nem kapott felhatalmazást a versenyzők értékelésére vagy a döntősök kiválasztására”. A szervezők arra utaltak, hogy a zenész félreértelmezhette a Miss Universe versenytől függetlenül, külön választóbizottsággal működő Beyond the Crown programot.
Omar Harfouch döntését követően néhány órával a francia labdarúgó-edző, Claude Makélélé „előre nem látható személyes okokra” hivatkozva szintén bejelentette, hogy visszalép a zsűrizéstől.
A Miss Universe-t a legnagyobb tisztelettel kezelem. Ez a platform az önérvényesítést, a sokszínűséget és a kiválóságot képviseli – olyan értékeket, amelyeket karrierem során mindig is támogattam
– írta közösségi oldalán Makélélé, aki hozzátette azt is, hogy nehezen hozta meg a döntését.
A lemondásokra két héttel azután került sor, hogy több Miss Universe-versenyző kivonult egy rendezvényről, miután a rendező ország, Thaiföld egyik tisztviselője csúnyán beszélt az egyikükkel. A hónap elején heves reakciókat váltott ki, amikor Nawat Itsaragrisil éles kritikát fogalmazott meg Miss Mexikó, Fatima Bosch irányába, amiért nem tett közzé promóciós tartalmakat a közösségi oldalain.Az incidensről készült videók tanúsága szerint Bosch és több másik versenyző is elhagyta az eseményt, miközben néhányan kiabálva fejezték ki nemtetszésüket Nawat viselkedése miatt. Bár Nawat később azt állította, hogy a szavait félreértették, a Miss Universe Szervezet szigorúan elítélte a történteket, és nemzetközi vezetőkből álló delegációt küldött Thaiföldre, hogy átvegyék a verseny irányítását.
Nyitókép: Miss Universe Thailand X-oldala

Majdnem megfulladtak - Hajók neveit kapták a kidobott macskák

Megbírságolták a bulizó Mick Jaggert

Oszvald Marikával és Csere Lászlóval is találkozhat a közönség a veszprémi operettfesztiválon

Hétfőtől új részekkel jön az Újratervezés

Eddig soha nem látott premierepizóddal emlékezik a TV2 Scherer Péterre

„Leírhatatlan érzés volt” – Titkos álma vált valóra Curtisnek

Mesterséges intelligenciát is bevetettek vadon élő ázsiai elefántok védelmére Kínában

A vörös szőnyegre lépett a bukott hollywoodi sztár

,,Nagyon sokat jelent számomra” - David Beckham új oldalát mutatta meg

Soha nem hallott nehézségeiről beszélt a világsztár, többször lesújtott rá a gyilkos kór – videóval

„Fent találkozunk” – Szívszorító sorokkal búcsúzik Scherer Pétertől Mucsi Zoltán

Első gyermeküket várja az Exatlon sztárpárja, csodálatos fotókkal jelentették be a gólyahírt