
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

A Megasztár szombati élő adása sok izgalmas pillantott okozott a nézőknek. A verseny első fordulójában Szabó Kamilla Lilla búcsúzott a versenytől, a második fordulót pedig Ádám Attila nyitotta egy nagy klasszikussal, Balász Fecó: Homok a szélben című slágerével.
A produkció után a mentora, Hercegh Erika felállva tapsolt, és összességében dicsérte énekesét.
Izgultál Atikám, a próbán sokkal erőteljesebb volt... pici power hiányzott…
– mondta az énekesnő, majd Tóth Gabi átvette a szót, aki úgy gondolta, hogy egy ilyen ikonikus dalhoz nagyon nehéz hozzányúlni.
Nem szabadott volna ezt a dalt elénekelni neked még… ebbe beletört most a bicskád
- véleményezte a produkciót az énekesnő, akivel Marics Peti is egyetértett.
Curtis már sokkal szigorúbb volt a versenyzővel, úgy gondolta, hogy a fiú nem jó énektechnikával énekel, és nem nyitja ki eléggé a száját.
Nehéz olyan dalt választani Atinak amit meg tud ugrani… ez a dal nem érdemelte ezt.
- vélekedett a rapper.
Végül a 17 éves versenyző könnyező szemekkel reagált az őt ért kritikákra.
Azt mondják, hogy én azért vagyok itt, mert a családom lefizeti ezt az egészet
– kezdte az előadó, majd a mentorok felhívták a figyelmét arra, hogy ne foglalkozzon a nézői kommentekkel.
A veszélyzónás szavazásban Ádám Attila, Pyfu vagy Bíró Csongor közül Bíró Csongor búcsúzott a versenytől.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát