
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

ByeAlex szerdán a közösségi oldalán ismerte be, hogy aznap délelőtt házkutatást tartottak nála, melynek során a rendőrök drogot találtak nála. A ByeAlex és a Slepp frontembere a bejegyzésében azt írta, nem szeretné elsumákolni a témát, mivel mindig mindenről nyíltan beszél a rajongóival.
Valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot!
– jelentette ki a zenész, akit a Magyar Nemzet szerint a zenekara két tagjával együtt kábítószer birtoklásával gyanúsítanak.
A zenészek szabadlábon védekezhetnek, miközben két férfit – köztük egy olasz állampolgárságút – kábítószer-kereskedelem miatt őrizetbe vettek. Most az is kiderült, pontosan milyen kábítószer volt az énekesnél, és milyen mennyiségben.
ByeAlex a Blikk információi szerint 5 gramm kokaint adott át önként a rendőrségnek, amely szakértők szerint nagyjából 20 adagra elegendő mennyiség, és a piaci értéke körülbelül 175 ezer forint, vagyis mintegy 35 ezer forint grammonként. Emellett a zenész otthonából egyéb, kábítószer-fogyasztásra utaló tárgyat is lefoglaltak a nyomozók, akikkel ByeAlex végig együttműködött, ám ennek ellenére az ügynek ezzel még koránt sincs vége, ugyanis Alexre is vár még meghallgatás a jövőben.
Nyitókép: ByeAlex hivatalos Facebook-oldala

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát