
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Érzelmekkel teli extra produkció emelte a Megasztár szombati élő show-ját: Herceg Erika, a műsor egyik legmarkánsabb ítésze ezúttal nem a zsűri asztala mögül ragadta magával a közönséget, hanem a színpadon állt, hogy bemutassa legújabb Sebzett című dalát. A 37 éves énekesnő saját történeteiből, korábbi fájdalmaiból és sérelmeiből merített ihletet.
A produkció előtti izgalom nemcsak a versenyzőit érintette. Herceg Erika elárulta: hosszú évek teltek el azóta, hogy a színház falain kívül színpadra lépett volna.
Színházon kívül az utóbbi hat évben nem nagyon voltam színpadon, nekem ez most egy újjászületés
– mondta meghatottan az énekesnő.
A dalpremierrel nem csupán művészként akart bizonyítani, hanem üzenni is: a nehézségek, a lelki sebek és a hozott fájdalmak nem gyengeséget jelentenek, hanem közös, emberi tapasztalatokat. Szerzeményével sorstársainak szánt bátorító üzenetet, és azt kívánta megmutatni, hogy a fájdalomból is születhet erő.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát