
„Leírhatatlan érzés volt” – Titkos álma vált valóra Curtisnek

A Megasztár harmadik élő show-jában nyolc versenyző állhat majd színpadra, köztük Marics Peti mindhárom mentoráltja, Lengyel Johanna, Bíró Csongor Vitéz és Majthényi Zsombor (P.Y.F.U) is, akiknek ezúttal párbajozniuk is kell. Utóbbi versenyző Herceg Erika mentoráltját, Kedl Olíviát kapta ellenfelének. A két tehetség már gőzerővel készül a szombat esti produkciójukra, azonban volt, aki nem igazán tudott lelkesedni, amikor megtudta, melyik dalt kell majd elénekelniük.
P.Y.F.U-val és Olíviával Herceg Erika közölte, hogy Beyoncé egyik slágerére, a Crazy In Love-ra esett a választásuk, ám a rapper azonnal hangot adott annak, mennyire nem ért egyet a dalválasztással.
Fú, de g*ci sz*r ez, úristen
– káromkodta el magát a Megasztár próbáján Majthényi Zsombor.
A versenyző ezek után Olíviához fordult, akinek azt mondta, hiába igyekszik, egyszerűen egyre rosszabbnak találja a választott dalt.
Esküszöm neked, hogy próbálom beleélni magam, de annyira rossz, hogy minél többször hallgatom meg és csinálom, annál rosszabb. Semmi, a rímek is sz*rok, összevissza... F*szom Jay Z-be... Bocsánat!
– fakadt ki Marics Peti mentoráltja, aki az előző élő show-ban hatalmas sikert aratott saját dalával, aminek szövegét mindössze három óra alatt írta meg.
Nyitókép: TV2 Megasztár

„Leírhatatlan érzés volt” – Titkos álma vált valóra Curtisnek

Mesterséges intelligenciát is bevetettek vadon élő ázsiai elefántok védelmére Kínában

A vörös szőnyegre lépett a bukott hollywoodi sztár

,,Nagyon sokat jelent számomra” - David Beckham új oldalát mutatta meg

Soha nem hallott nehézségeiről beszélt a világsztár, többször lesújtott rá a gyilkos kór – videóval

„Fent találkozunk” – Szívszorító sorokkal búcsúzik Scherer Pétertől Mucsi Zoltán

Első gyermeküket várja az Exatlon sztárpárja, csodálatos fotókkal jelentették be a gólyahírt

„Amit senki sem látott” – így készült a győzelemre Szabó Réka

Döbbenetes áttörés a csontritkulás kutatásában

Megható vallomások Rubint Rékától és lányától – folytatódik Lékai-Kiss Ramóna podcastje

Egyhétköznapi szokás, ami árthat az egészségnek

Meghalt Scherer Péter