
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

A Republic együttes mély fájdalommal tudatta, hogy elhunyt Kiss Gyula Zsolt, a zenekar sofőrje, aki 59 éves volt.
Elindult oda, ahonnan már nincs visszaút — de mi mindig tudni fogjuk, merre jár
– írták.
Kiss Gyula Zsolt nemcsak a zenekar sofőrje volt, hanem a stáb meghatározó tagja a háttérben – egy csendes, megbízható ember, akinek munkája nélkül a turnék és fellépések sem jöhettek volna létre.
Ő volt az, aki mindig ott volt, amikor indulni kellett. Aki hajnalban már készen állt, hogy mindenki időben megérkezzen. Aki csendben, mosolyogva tette a dolgát, miközben a stáb zajos világát tartotta mozgásban
– írta a Republic.
A zenekar tagjai kiemelték: Kiss Gyula Zsolt a háttérben dolgozó, „láthatatlan tartóoszlopok” közé tartozott, akik nélkül nem működhetne egy közösség.
Nem kérkedett, nem tolakodott előtérbe — de minden kilométer mögött ott volt az ő keze, az ő felelőssége, az ő nyugalma.
A nyitókép illusztráció: Shutterstock

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát