
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Sipos Petit és Sipos Tomit az Észbontók műsorában láthatjuk viszont. A testvérpár nagy fába vágta a fejszéjét, ugyanis a műsor játékosainak észjárását kell jól megtippelniük a Super TV2 népszerű vetélkedőjén. Most a Mokkában meséltek
Bocsánat, amikor először minket felhívtak a szerkesztők nem tudtam, hogy a kanapén fogunk ülni vagy a játékosnak hívnak
- indította nevetve az interjút Sipos Peti, majd Tomi is csatlakozott, aki elárulta, hogy kétségtelenül kemény dolguk volt az Észbontókban.
Voltak ott meglepő válaszok és meglepő gondolatmenetek
- tette hozzá Sipos Tomi.
A testvérpár kifejtette, hogy a földrajzi kérdéseken egyenesen megrökönyödtek, hogy milyen alapismeretek hiányában voltak a kanapén helyet foglaló versenyzők. Azonban volt rá példa, hogy a játékosaik már mindent tippeltek, végül pedig a hosszú levezetés után mégis rávágták a helyes megoldást.
Érdekes fordulatokkal, rengeteg nevetéssel és a Sipos tesókkal folytatódik az Észbontók minden hétköznap 19 órától a SuperTV2-n!

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát