
Majdnem megfulladtak - Hajók neveit kapták a kidobott macskák

Az előző héten a nyitottságon, a közös élményeken és az őszinte kommunikáción, egyszóval az intimitáson volt a hangsúly a Házasság első látásra harmadik évadában, amit nem mindegyik házaspárnak sikerült könnyen megugrania. Miló Viki például már abban a pillanatban befeszült, amikor a szakértők kimondták, elérkezett az intimitás hete, a párkereső reality legújabb epizódjában pedig könnyeivel küzdve vallotta be, hogy számára hatalmas lelki megpróbáltatást jelentettek ezek a napok.
Az intimitás hetében én úgy gondolom, hogy nagyon a határaimat feszegettem, és direkt azért, mert fejlődni akartam. Mindez odáig tartott, hogy a testem nagyon erősen elkezdett jelezni, és besokallt a szervezetem
– jelentette ki az ökölvívó-világbajnok, akinek olyasmivel is meg kellett küzdenie, amivel eddigi életében még soha nem kellett.
Jógán is kezdődött, és nem tudom, hogy arról tudsz-e, de aznap, péntek este én pánikrohamot kaptam. Soha életemben nem kaptam pánikrohamot, és a testem jelzett
– mondta elcsukló hangon Viki.
Azt is hozzátette: korábban sokszor túllépett a saját komfortzónáján, csak hogy megfeleljen mások elvárásainak, most azonban rájött arra, felnőttként joga van nemet mondani bármire, ami számára nem komfortos.
Egyébként meg felnőtt ember vagyok, és miért ne mondhatnám azt ki, hogy nem szeretném? Mindig azt mondjátok, hogy próbáljunk fejlődni; én azt gondolom, hogy ha kinyilvánítom a gyengeségemet, hogy én ezt most nem tudom megcsinálni, akkor én már fejlődtem
– fogalmazott.
Noha Miló Viki és Janicsek Attila boldogan mondták ki egymásnak az igent a Házasság első látásra harmadik évadában, a kapcsolatuk hamar hullámvölgyekbe került. A sportolónak elsőre nagyon szimpatikus volt a szakértők által kiválasztott férje, a nászúton azonban gyorsan ellentétekbe ütköztek. Több alkalommal is konfliktushoz vezetett náluk a kézfogás vagy csók kérdésköre, mivel míg Attila közeledni szeretett volna Vikihez, addig felesége nem nagyon tudta elfogadni a fizikai közeledését, és türelemre intette.
Viki később a szakértők előtt, könnyek között vallott egy gyermekkori traumájáról, amelynek köze lehet ahhoz, hogy a teste tiltakozik Attila közeledése ellen, ám a sales manager már megjegyezte, nem fog 2060-ig várni azzal, hogy egyáltalán ránézhet a feleségére. A műsor egyik korábbi részében azt is kijelentette, hogy pánikrohama volt amiatt, hogy miközben próbál Viki kedvére tenni, felesége folyamatosan elutasítja őt.
Éjszaka volt egy pánikrohamom, régen nem voltam már ilyen helyzetben, mert igyekeztem mindig magamat stabilan tartani, de úgy látszik, most eluralkodott rajtam az érzelem
– mondta megtörten Attila egy korábbi epizódban.
Nyitókép: TV2 Házasság első látásra

Majdnem megfulladtak - Hajók neveit kapták a kidobott macskák

Megbírságolták a bulizó Mick Jaggert

Oszvald Marikával és Csere Lászlóval is találkozhat a közönség a veszprémi operettfesztiválon

Hétfőtől új részekkel jön az Újratervezés

Eddig soha nem látott premierepizóddal emlékezik a TV2 Scherer Péterre

„Leírhatatlan érzés volt” – Titkos álma vált valóra Curtisnek

Mesterséges intelligenciát is bevetettek vadon élő ázsiai elefántok védelmére Kínában

A vörös szőnyegre lépett a bukott hollywoodi sztár

,,Nagyon sokat jelent számomra” - David Beckham új oldalát mutatta meg

Soha nem hallott nehézségeiről beszélt a világsztár, többször lesújtott rá a gyilkos kór – videóval

„Fent találkozunk” – Szívszorító sorokkal búcsúzik Scherer Pétertől Mucsi Zoltán

Első gyermeküket várja az Exatlon sztárpárja, csodálatos fotókkal jelentették be a gólyahírt