
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

November közepén lángra kaptak a kukák Aurelio házánál, miután a Farm VIP korábbi versenyzőjének udvarára egy eddig ismeretlen személy bedobott valamit. A tűzesetben a realitysztár családja nem sérült meg, ám Aurelio édesanyjának autója megrongálódott, és ha nem veszik észre időben a tüzet, nagyobb baj is lehetett volna. Az édesapát ráadásul különösen felháborították a történtek, ugyanis a három és fél éves kislánya is a házban tartózkodott, amikor tűz keletkezett.
Aurelio éppen egy focimeccset nézett, amikor szomszédja felhívta, és arról érdeklődött, szándékosan tüzelnek-e az udvaron.
Meg is lepődtem, mert nem nagyon szokott este hívni. Kérdezte, hogy szándékosan raktunk-e tüzet az udvaron. Mondom, dehogyis, miért? Azt mondja: 'óriási tűz van bálatok az udvaron', és akkor szaladtam ki, természetesen, mint egy tisztességes polgár, alsógatyában, a három fokban, és kiálltam gyorsan a kocsival, mert már másfél-két méteres lángok voltak
– mesélte korábban a valóságshow-szereplő, aki azt is elmondta, még szerencse, hogy a kerti csapot nem zárták el, hiszen így azzal el tudta oltani a lángokat, míg párja értesítette a rendőröket.
Aurelio a Mokka szerdai riportjában meg is mutatta, milyen károk keletkeztek bajai otthonában a történtek után.
Úgy tudni, az eset csak rongálásnak minősül, és jelenleg az utca kamerafelvételeit vizsgálják a rendőrök, ám Aurelio elmondása szerint nincsen könnyű dolguk, mert hatalmas köd volt.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát