
Meglepő és érdekes számokat közöltek a téli olimpia megnyitójáról - Fotókkal
Rendhagyó programot szerveztek a szakemberek a Házasság első látásra szereplőinek az idei szériában. A szembenézés hetén egy spontán csapatos elvonulásra invitálták a párokat egy meseszép helyen, ahol az első nap után arra kérték őket, hogy öltözzenek elegánsan, majd egy esküvőn találták magukat a friss házasok.
Bizony, a menyasszony násznépe kiváncsian faggatni kezdte őket a vőlegényről, ám hiába, hiszen ők sem értették hova kerültek. Mielőtt az ara bevonult volna, ismerős arcok is feltűnnek az esküvőn: Geri és Andris, akik már a nézők számára sem voltak idegenek.
Kisvártatva kiderült, hogy mindez a pszichológusok műve, így újabb frigy köttetik a műsorban. Lehullott a lepel leendő feleségről, megismerhettük a festőművész Zavirát, aki már izgatottan várta a nagy napot, s mikor az oltár elé vonult, maga is meglepődött, hogy jövendőbelije mégis hol késik.
A ceremónia nem a szokásos keretek között indul meg, és a felcsigázott nézők csupán egy öltönyös alakot kapnak a vőlegényből, valamint a násznép döbbent tekinteteit, így a szerda esti részben bizonyára lesz min izgulni.
Vajon ki lehet a titokzatos leendő férj?

Meglepő és érdekes számokat közöltek a téli olimpia megnyitójáról - Fotókkal

Hajdú Péter kudarcot vallott, még egy kutyát sem tud szeretni

Tilla és Claudia már gyakorol a Nagy Duettre – vidám videót mutattak a próbáról

„Ez bolond ez az ember?” - Stohl András kiakadt a Nagy Ő bátorságpróbáján

Találkozhatnak a magyar rajongók a világsztárral

Utolsó televíziós szerepében tűnik fel Kálloy Molnár Péter szombaton

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Gelencsér Tímea csatlakozik az Újratervezés csapatához

A tavalyi siker után, idén is külföldi sztárral indul A Nagy Duett

Fülledt erotika a csütörtöki Nagy Ő-ben

,,Gyerünk át a kanapéra...” – Pár mondat után a lényegre tört Stohl András a Nagy Ő-ben

Breaking News a nyíregyházi macihíradóban, kiakadt a cukiságmérő