
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Berki Mazsi kemény és fájó éveket tudhat maga mögött, az elmúlt időszakban pont ezért, egy időre kerülte a nyilvánosságot és csak a családjára koncentrált.
A hétfő esti Tények Pluszban mesélt a megpróbáltatásairól, anyaságról és arról, hogy többé már nem akar a mindig erősnek látszó Mazsi lenni.
2022-ben elvesztette férjét, Berki Krisztiánt, utána pedig egyedül kellett nevelnie közös gyermeküket, Emmát.
Ezt követően azonban megismerte új párját, Zolit, akivel már évek óta boldog párkapcsolatban él.
Kedvesének is van egy kislánya, ráadásul Hódi Pamela és Berki Krisztián közös lányával, Natival is tartják a kapcsolatot. Sokszor szerveznek közös programot.
Hálistennek Zoli kislányával még Nati is nagyon jól kijön, úgyhogy azt mondom, hogy nagyon szuper mozaikcsaládot alkotunk
- mesélte a Tények Plusz stábjának, majd hozzátette, Emma szeretne kistesót, ám ők egyelőre nem gondolkodnak ebben.
Túl jó az életünk ahhoz, hogy most ezt felborítsuk
– zárta rövidre.
Mazsi az elmúlt időszakban azonban teljesen magára koncentrál. Kicsit háttérbe szorította a médiában való megjelenését, a családjával töltött idő mellett pedig a sport is nagy szerepet játszik az életében.
Egy időre viszont ezzel is fel kellett hagyni, év elején ugyanis meg kellett műteni a lábát.
Volt rajtam egy kisebb depresszió, mankóznom kellett hat hétig, kiszolgáltatott voltam
- árulta el.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát