
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Botrányok, drámák, kivonulások és megható produkciók jellemzik az idei Megasztárt. A show-műsor egyik mestere, Herceg Erika a pénteki Mokkában mesélte el, hogyan éli meg a megpróbáltatásokat az érzelmekkel teli és feszült helyzetekben.
Nehéz visszanézni, mert újra felszakítja azokat a pici sebeket, amiket ejtett rajtam egy-két mester. Viccet félre téve. Minden rendben van. Az előválogatók egy kicsit túlfűtöttek voltak, és számomra egy érzelmi hullámvasút. Mivel új emberek közé ültem, volt tétje, hogy melyik versenyző kihez kerül
- mondta az énekesnő, aki szerint komoly harc bontakozott ki a zsűritagok között.
Mindegyikük más karakter, Herceg Erika szándéka szerint a nyitottságot, őszinteséget képviseli. Legfőbb célja, hogy jó indulattal álljon a versenyzőkhöz, hiszen óriási felelősség nehezedik rájuk, döntéseikkel a részvevők jövőjét alakítják.
Úgy érzem minden, amit ezidáig csináltam, annak úgy kellett lennie. Semmit nem változtatnék meg. Hoztuk a nézettségek, és egyre jobbak vagyunk, én büszke vagyok
- hangsúlyozta Herceg Erika. Curtis kivételével zsűritársaival korábban nem találkozott, Marics Peti az elején zavarba hozta.
Kit nem hoz zavarba Marics Peti? Ő egy rocksztár. Csipkelődtünk egymással. Az elején én visszafogott voltam, de minél inkább megismertük egymást, annál könnyebben ment az adok-kapok
- árulta el. Tóth Gabival hamar egymásra találtak. A nézők visszajelzése egyre pozitívabb irányába. Eleinte sok negatív kommentet kapott, mára azonban ez megfordult. Úgy érzi nagyon erős a mezőny, garantáltan nagy meglepetésesekkel fog szolgálni a Megasztár idei évada.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát