
„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira
A Házasság első látásra ma esti epizódja is érzelmi hullámvasútra ülteti a nézőket, hiszen feszültség, könnyek és meglepő vallomások borzolják majd a kedélyeket. Anna és Peti között sosem látott vita robban ki, de nemcsak náluk borul a bili, hanem mások is nehéz pillanatokat élnek át. A szerdai adás előzetese szerint Ricsi és Réka kapcsolatában is komoly fordulat következik be a férj egyik kijelentését követően.
Voltunk egy nagyon jó lovasprogramon, ahol sikerült kilépnem a komfortzónámból, úgy érzem. Utána volt egy beszélgetésünk, amin én úgy említettem a Rékát, mint barát
– mesélte Ricsi arról, hogy felesége barátzónában van nála, mivel nincsenek még komoly érzései iránta.
Mint ember, én szeretem őt, illetve a kémia, vonzalom megvan, de egyelőre nem vagyok szerelmes
– jelentette ki a többiek előtt a férj.
Utólag elismerte, hogy szavai érezhetően rosszul estek Rékának, ennek ellenére nehéz volt megfogalmaznia az érzéseit, és nem akart hazudni.
A műsorban azt is elmondta, számára mit jelent igazán szerelmesnek lenni.
Amikor azt érzem, hogy már annyira hiányzik, hogy minden nap beszélni akarok vele, minden nap együtt akarok aludni vele, ilyen dolgok
– fejtette ki Ricsi.
Nyitókép: TV2 Házasság első látásra

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira

Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók

Hatalmas küzdelem, milliós nyeremény: ők nyerték az idei Exatlon Hungaryt

Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten

„Meg voltam győződve arról, hogy meg fogok halni” – Hajszálon múlt a Trónok harca sztárja élete

Ez lehet a zsírégetés titkos fegyvere, állítják a szakértők

Kozmikus különlegesség bukkanhat fel az alkonyi égbolton

Titkos szenvedély: különös világba engedett bepillantást a Kincsvadászok sztárja

Drámai párbajokkal zárult az elődöntő: megvan az Exatlon Hungary fináléjának mezőnye

Megszületett a Next Top Model Hungary versenyzőjének kislánya, különleges nevet kapott

Könnyes búcsú az Exatlonban, számukra ért véget a verseny

Nem minden árverés sikertörténet: meglepő veszteségeket tárt fel egy kutatás