
Olyat tett XIV. Leó pápa, hogy felrobbant az internet – futótűzként terjed egy videó
Minden eddiginél feszültebb és meghatóbb döntőt hozott az Ázsia Expressz idei évada. A kaland-reality hat héten át tartotta izgalomban a nézőket, de a finálé végén olyan drámai pillanatok következtek, amelyekre senki sem volt felkészülve.
A döntőbe Tallós Rita és lánya, Barbinek Paula, valamint a Bódi testvérek, Hunor és Megyer jutottak be. A két páros Balin küzdött meg a 20 millió forintos fődíjért, földön, vízen és levegőben, minden erejüket bevetve. A végső hajrá során szó szerint hajszálon múlt, ki lesz a győztes – és a vörös szőnyegen Ördög Nórihoz végül a Bódi tesók futottak be először.
A győzelem pillanatában a testvérek alig tudták elhinni, mi történt.
Nem hisszük még el, nem tudok mit mondani. Soha nem nyertünk semmit az életben, igazából nem is vagyunk semmiben tehetségesek. Vannak, akik jól énekelnek, jól táncolnak, mi egy dolgot örököltünk a nagymamámtól, a kitartást, szerintem ez hozott minket ide, a győzelemhez!
– mondta elcsukló hangon Bódi Hunor.
Sokszor éltünk a bátyánk árnyékában, ma is úgy keltem fel, hogy nem vagyunk elég jók, de szerintem ma örökre letettem ezt, mert igenis jók vagyunk!
- folytatta megható szavakkal Bódi Megyer.
A fináléval nemcsak egy izgalmas verseny, hanem egy érzelmi utazás is véget ért. A testvérek története bebizonyította, hogy kitartással, összefogással és hittel bármi elérhető.

Olyat tett XIV. Leó pápa, hogy felrobbant az internet – futótűzként terjed egy videó

Nem mindenki örül neki: fontos döntés előtt állnak a Gmail-felhasználók

Nem tudott felállni a TV 2 műsorvezetője, teljesen lebénult napokra

A Szentatyának, XIV. Leó pápának hegedült Mága Zoltán – történelmi pillanat a Vatikánban

Egy legendás páros előtt tiszteleg mostantól a Liszt Ferenc Repülőtér

Egy trend, ami sokak szerint kiölheti a vendéglátás igazi varázsát

Szenzációs hír: Forma 1-es istállóhoz került egy fiatal magyar versenyző

Így készülnek a döntőre A Nagy Duett versenyzői - Videók

Emojik a munkahelyen: Segít vagy árthat a szakmaiságnak?

Szívszorító gesztust tettek az Artemis II űrhajósai

Ágynak esett Gombos Edina férje az Ázsia Expressz forgatási helyszínén - Videó

Kiderült Kamilla királyné és I. Károly király boldogságának titka