
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Németh Kristóf nemrégiben az Ázsia Expresszben bizonyította be, hogy kemény fából faragták őt. A műsorban előbb Mészáros Árpád Zsolt, majd Lakatos Levente oldalán vágott neki a testet és lelket is igencsak igénybe vevő kihívásoknak. A színész erős családi kötelékkel rendelkezik, és különösen szoros a kapcsolata édesanyjával, amiről árulkodik az a közös, mosolygós fotó is, amit Kristóf a minap megható szavak kíséretében osztott meg közösségi oldalán.
Drága Édesanyám!
– írta Németh Kristóf egy szívecske emojival kiegészítve a képhez, melyen jól látszik, mennyire hasonlít egymásra anya és fia.
A háromgyermekes édesapa hosszú évekkel ezelőtt egy megérzésének köszönhetően megmentette imádott édesanyja életét.
Otthon voltam apukámnál, anyukámnál vasárnapi ebéden, aztán elmentem a kis lakásomba, Zuglóba. Mondtam is nekik, hogy most van másfél napom, nem fogok dolgozni, kikapcsolom a telefonomat is, csak magam leszek, de tök jó volt veletek lenni. Ők is mondták, hogy oké, pihenj csak, Kristófkám. De amikor hazaértem, teljesen indokolatlanul volt bennem egy ilyen, hogy azért még egyszer telefonálok nekik. Felhívtam anyukámat, aki nem tudott beleszólni a telefonba…
– idézte fel korábban a történteket Kristóf.
Miután kiderült, hogy valami történt, színész azonnal autóba ült, és mentőt hívott. Édesanyja a mentőautóban azonnal kómába esett, és hosszú ideig élet-halál között lebegett a kórházban. Azóta azonban szerencsére szinte teljesen felgyógyult az agyvérzésből.
Nyitókép: TV2 Mokka

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát