
Mesébe illő lánykérés - A világ egyik legfényűzőbb szállodájában tette fel a nagy kérdést Csoboth Kevin

Két és fél éve, az egykori F1-vezér Bernie Ecclstone néhány elejtett mondata alapján merült fel Felipe Massában, hogy a Renault által szándékos balesettel megbundázott 2008-as Szingapúri Nagydíj alapján neki járna az az évi Forma-1-es világbajnoki cím – olvasható a BBC cikkében.
Az elhíresült Ecclestone-féle nyilatkozat még 2023-ban, az F1 Insidernek adott interjújában hangzott el, amelyben azt mondta, hogy ő és az akkori FIA-elnök, Max Mosley tudták, hogy Piquet balesete szándékos volt, de nem tettek semmit a „sportág megvédése és egy hatalmas botránytól” való megmentése érdekében.
Piquet balesete
Hogy mindez miért fontos 2025 októberének végén? Ugyanis Felipe Massa egészen a balesetig az élen autózott, és a baleset miatt beküldött biztonsági autós fázisban a Ferrari kihívta Massát a boxba, ahol a csapat és a brazil pilóta is hibát hibára halmozott: a szerelők elrontották a váratlan kerékcserét, míg az emiatt idegessé váló Massa annyira akart sietni, hogy elütött egy szerelőt és magával rántotta az üzemanyagtöltőt. Emiatt aztán az egész versenye tönkre ment, és a győzelem helyett végül a 13. helyen ért célba.
A 45 éves versenyző állítja, ha nincs Piquet álbalesete, megnyerte volna a futamot, és nem vesztette volna el az utolsó, hazai viadalon egy ponttal a vb-címet. Emiatt azt kéri a bíróságtól, hogy Lewis Hamilton mellett őt is nyilvánítsák világbajnoknak, és a már 95 éves Ecclestone fizessen neki 64 millió font kártérítést a kamataival együtt.
Mindez nagyon jól hangzik, ám a bíróságon, amely most tartotta meg szerdától mostanáig a felek meghallgatását, a brazil pilótát a földbe döngölte az F1 egykori urának ügyvédje. David Quest szerint Piquet balesete helyett Massa és a Ferrari hibái okozták a bajnoki cím elvesztését, ráadásul a 95. éves egykori sportvezető nem emlékszik arra, hogy interjútadott volna a megnevezett sajtóorgánumnak.
Massa úr keresete ugyanolyan erőltetett, mint amennyire irreális. A multimilliomos brazil a francia joghatóság alá tartozó nemzetközi szervezet szabályainak állítólagos sérülése miatt indított pert a 17 évvel ezelőtti, 2008. szeptember 28-án zajlott Szingapúri Nagydíjon történtek kapcsán. Massa úr keresete feltűnően kerüli az adott futamon, valamint a teljes idényben általa, valamint csapata, a Ferrari által elkövetett hibák hosszú listáját, melyeknek köszönhetően végül a bajnokság 2. helyén zárt
– mondta az ügyvéd a tárgyalóteremben a RacingNews365 cikke szerint.
történtekről ahhoz, hogy pert indíthasson az ügyben. Mivel ezt akkor nem tette meg, az ügy elévült, a bíróságnak a beadványt el kell utasítani, mert későn nyújtották azt be a brazil ügyvédei.
Az egykori F1-es pilóta és jogászai szerint az említett években még nem annyi információ Massa birtokában, hogy azzal pert indíthatott volna, egészen 2023-ig, az emlékezetes Ecclestone-interjú megjelenéséig.
Korábbi csapatfőnököm, Jean Todt azonnal gyanította, hogy Piquet szándékosan szenvedett balesetet, de akkor senki sem hitt neki. Amikor a 2023-as interjú napvilágra került, az óriási sokkként ért
– jelentette ki a bíróság előtt tett vallomásában Felipe Massa.
A nyitókép: X/felipe Massa

Mesébe illő lánykérés - A világ egyik legfényűzőbb szállodájában tette fel a nagy kérdést Csoboth Kevin

,,Na, szia mentő!” – Ő az a mentésirányító, akinek a hangját milliók ismerik

Meghalt Ney Ferenc

Váratlan vendég költözött be Gelencsér Timiékhez

Magyar milliárdos landolt Thaiföldön - Kitalálja, hogy ki az?

Mutatjuk, hány munkaszüneti nap lesz 2026-ban, így tervezze szabadságát!

Meghitt családi fotón a topmodell és kisfia

Megmutatta fiait Palácsik Lilla és Visváder Tamás, ünnepi lázban ég a gyönyörű család

Felismerhetetlenné vált Celine Dion, egy karácsonyi felvétel látott napvilágot a díváról

Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!

Így kerülhetjük el a túlevést az ünnepek alatt – dietetikus ad tanácsokat

„Karácsonyi angyalkánk” – ritka családi fotókat osztott meg Szoboszlai Dominik és felesége