
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Polyák Lilla és 16 évvel fiatalabb szerelme, Gömöri András Máté már közel tíz éve boldog házasságban élnek, ám ez idő alatt sok támadás érte őket a köztük lévő korkülönbség miatt, míg mások rendre azt kérdezték tőlük, lesz-e közös gyermekük. A házaspár most egy TikTok-videóban árulta el, hogy többször is belevágtak a lombikeljárásba, ám végül fel kellett adniuk.
Természetesen amikor összejöttünk, erről beszéltünk, hiszen időszűkében voltunk. Mind a ketten szerettünk volna még egy közös aprónépet összehozni, és sokat tettünk is érte
– jelentette ki Gömöri András Máté, akitől ezután szerelme vette át a szót.
Polyák Lilla elmondta, hogy azért döntöttek a lombik mellett, mert természetes úton nem jártak sikerrel, ám ezzel egy valódi hullámvasútra ültek fel.
S legnehezebb az volt benne, hogy volt egy, ami úgy tűnt, hogy talán sikerülhet, de nem tudta átvészelni az a baba
– idézte fel elcsukló hangon a színésznő.
Az első pozitív terheségi teszt után ugyanis szinte azonnal jött a hidegzuhany, amikor Lilla Covid-tesztje is pozitív lett. Ezután még kétszer próbálkoztak, de úgy érezték, a hormonkezelések, a gyógyszerek és a lelki megterhelés egyre nagyobb nyomást helyezett mindkettejükre.
A harmadik sikertelen próbálkozás után úgy döntöttünk, amikor leültünk ezt megbeszélni, hogy annak nincs értelme, hogy egy próbálkozás közben elveszítsük egymást, vagy hogy tönkremenjen a kapcsolatunk benne
– magyarázta Máté.
A 33 éves színész hozzátette, hogy bár nagyon szeretett volna egy kislányt, elfogadta, hogy Lilla két fiával teljes a családjuk.
Az én életem nagyon erős példa arra, hogy a család az nem feltétlenül a genetikai kötelék miatt lesz a családod. Én nagyon korán elveszítettem a szüleimet, de kaptam ajándékba egy olyan családot, akikhez legalább olyan erősen kötődöm, mintha oda születtem volna. Aztán kaptam két fiút, akik bár vérségileg nem a fiaim, valahol mégis egy nagyon erős kapcsolat van köztük, ami a szeretettel és a felelősséggel is együtt jár. Úgy vigyázok rájuk, mintha a sajátjaim lennének
– hangsúlyozta Gömöri András Máté.
Nyitókép: TV2 Tények Plusz

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát