
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Széki Attila, vagyis Curtis a saját példájával próbál segíteni másokon. Az egykor súlyos függőséggel küzdő rapper hosszú évekig harcolt a démonjaival, ami új küldetést hozott az életébe. Ma már a koncertjei előtt azzal próbál segíteni a fiataloknak, hogy drogprevenciós előadásokat tart.
Egy ideje elkezdtem drogprevenciós beszélgetéseket tartani fiataloknak, meg olyanoknak, akiknek sajnos szükségük van erre
– mesélte Curtis a Creator TV Turnébusz című műsorában, amit egy hónappal ezelőtt, szeptemberben vettek fel.
Az én múltamból merítve, sztorikból és különböző szituációkból néha vicces, néha nagyon mély dolgokról beszélgetünk, ami talán elrettenti majd a közönséget, vagy azokat, akik már hozzányúltak, vagy éppen gondolkodnak rajta, hogy ilyen hülyeséget csináljanak. Azt gondolom, ez egy nagyon fontos társadalmi probléma, és hitelesen tudom ezt közvetíteni. Most a makói Hagymafesztiválon erre lehetőségem is van, hogy egy órától megtartsam ezt a beszélgetést. Egyébként már több helyszínen volt
– tette hozzá a rapper, aki a Makói Hagymafesztiválra is órákkal a koncertje előtt ellátogatott, hogy megtartsa az egyórás beszélgetést.
A Megasztár zsűritagja úgy véli, hitelesen tud beszélni a témáról, és fontosnak tartaná, hogy minden fellépése előtt legyen egy ilyen előadás, azonban szerinte a szervezőkön is múlik, hogy egy-egy adott helyszínen lehetőséget kapnak-e rá.
Sokkal többet tartanék... Sőt, igazából mindenhol van erre lehetőség, aztán valahol élnek vele, valahol nem. Most a nagy fesztiválokon azt vettem észre, hogy szeretik, meg csinálhatjuk. Szerintem tök jó lenne amúgy, ha mindenhol tudnánk, szóval a jövőben ha hívnak koncertre, akkor mindenképpen mondják, hogy ezt is szeretnék, mert van rá igény, és ez tök jó dolog. Ráadásul tőlem sokkal jobban elfogadják, mintha idejönne egy rendőr, egy orvos vagy egy tanár
– fejtette ki a rapper, aki azoknak szeretne segíteni, akik ugyanabba a zsákutcába tartanak, ahonnan neki sikerült visszafordulnia.
Én magamból indulok ki, hogy nekem mennyi problémát okozott ez az egész történet. Beleláttam a legrosszabb oldalába is ennek, és tényleg nem szeretném, hogy elkallódjanak. Nem csak a fiatalok, hanem bármilyen átlagember vagy idősebb ember, mert tök felesleges elb*ni ezzel az életedet. Sokkal jobb dolgok vannak. Sokkal jobb dolgokra is lehet költeni azt a pénzt. Élvezni és élni kell az életet, mert csodálatos dolgokat lehet kihozni ebből az egészből
– hangsúlyozta Curtis.
Nyitókép: TV2 Napló

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát