
Hajdú Péter kudarcot vallott, még egy kutyát sem tud szeretni

A Házasság első látásra legújabb évadában is azon voltak a műsor szakértői, hogy a legjobb párosításokat hozzák össze, azonban a hetek alatt mindenkiből kibukott valami, amin dolgoznia kell: vagy egyedül vagy újdonsült házastársával. A reality álompárja, Becca és Zsolt harmonikus házasságnak néztek elébe, de az utóbbi terápián már a férj fejtegetni kezdte, mi idegesíti őt a másikban.
A feszültség nem szűnt meg, a pénteki adásban a kamerák kereszttüzében különböztek össze a friss házasok, melyre korábban még nem volt példa. A konfliktus gyökere régebbre visszavezethető, amikor arról beszélgetett a pár, hogy meglátogatják-e közösen Rebeka szüleit. Viszont Zsolt a sarkára állt, hogy ő sem látja olyan gyakran szeretteit, ezért szeretné velük tölteni a szabadidejét, hiszen a műsor mellett jóval kevesebbet lehet velük. A férj felajánlotta, hogy halasszák a közös családozást a kísérlet utánra, viszont a feleség nem vette jó néven a program elutasítását.
Most egy csúnya vita hevében ismét előkerült a téma, ahol a férj nem hagyta magát, és szemrehányásnak vette, mikor neje kijelentette, hogy Zsolt az, aki feláll és megy a saját dolgát intézni, miközben a férfi elmondása szerint ez mindössze kétszer fordult elő egy hónap leforgása alatt.
A miniinterjúban Zsolt káromkodva akadt ki felesége viselkedésére.
Nekem a családom és a barátaim 100 kilométerre vannak, akik itt vannak, velük is kétszer találkoztam egy hónap alatt, és már jön a szemrehányás, hogy jó, hát akkor ő is. Hát ha én lesz*rom a kapcsolatot, akkor majd ő is lesz*rja a kapcsolatot. Haver... mi a f*sz?
- ecsetelte a férj.

Hajdú Péter kudarcot vallott, még egy kutyát sem tud szeretni

Tilla és Claudia már gyakorol a Nagy Duettre – vidám videót mutattak a próbáról

„Ez bolond ez az ember?” - Stohl András kiakadt a Nagy Ő bátorságpróbáján

Találkozhatnak a magyar rajongók a világsztárral

Utolsó televíziós szerepében tűnik fel Kálloy Molnár Péter szombaton

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Gelencsér Tímea csatlakozik az Újratervezés csapatához

A tavalyi siker után, idén is külföldi sztárral indul A Nagy Duett

Fülledt erotika a csütörtöki Nagy Ő-ben

,,Gyerünk át a kanapéra...” – Pár mondat után a lényegre tört Stohl András a Nagy Ő-ben

Breaking News a nyíregyházi macihíradóban, kiakadt a cukiságmérő

A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?