
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
A nyári szezonban rendesen odatette magát Metzker Viki és párja, a BSW-ből ismert Gaben, hiszen mindketten számos fellépésen vannak túl. A zenekar pár napja még az Akvárium Klubban adott koncertet, az ősz beköszöntével azonban a házaspár úgy gondolta, itt az ideje a jól megérdemelt pihenésnek.
Az ország egyik legsikeresebb lemezlovasa közösségi oldalán, fürdőruhás fotókkal számolt be arról, hogy Gabennel egy kis időre elhagyták az országot, és most Cipruson, Ayia Napában süttetik magukat.
Leléptünk
– fűzte hozzá bejegyzéséhez Metzker Viktória, de szerelme is eldicsekedett a kiruccanással.
Akkorát mentünk az Akvában, hogy azonnal ki kellett vennem a szabit
– viccelődött Gaben Instagram-sztorijában.
A zenész és a gyönyörű DJ 2022 júniusában házasodtak össze, és ahogy a magánéletükben, úgy a színpadon is töretlenül támogatják egymást.
Nyitókép: Metzker Viktória Instagram-oldala

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát