
Hatalmas küzdelem, milliós nyeremény: ők nyerték az idei Exatlon Hungaryt
Hosszú hallgatás után először szólalt meg a nyilvánosság előtt Schmuck Andor eltitkolt menyasszonya, Kinga. A szőke hajú, halk szavú hölgy a Blikknek adott interjút, miután átvette a júliusban elhunyt közéleti személyiség posztumusz elismerését az Emberi Értékek Díjátadó Gálán.
Nem engem illet az elismerés, hanem őt, de neki most más dolga akadt…
- mondta. Kinga elárulta, azért vállalta a szereplést, mert Andor számára mindig fontos volt ez a gála, ahol korábban többször is kitüntették. Bár alapvetően kerülte a nyilvánosságot, most nem tudta visszautasítani a meghívást. Kijelentette: szeretné továbbvinni a néhai politikus és médiaszemélyiség nevét, jelen lenni azokon a rendezvényeken, ahol Andor korábban is ott volt, és folytatni azokat a kezdeményezéseket, amelyek a szívügyei voltak.
A díjátadó estére piros nyakkendőt kötött, ezzel is tisztelegve párja előtt. Felidézte, hogy három boldog évet töltöttek együtt, tele humorral, kirándulásokkal és utazásokkal.
A reflektorfényen kívül is jellemző volt rá a jókedv. Mindig nagyon humoros volt, azt vallotta, csak így lehet élni.
- fogalmazott.
Oltár elé akartak állni
Kapcsolatukat titokban tartották, csak a közeli barátok és munkatársak tudtak róla. Kinga ugyanakkor hozzátette, aktívan segítette szerelmét, például közreműködött a „Tinder-tündérek” című könyv elkészítésében is. A jövőt együtt tervezték, a házasságot is szóba hozták.
Az volt a tervünk, hogy összeházasodunk, esküvőre készültünk, nem temetésre.
- mondta megtörten.
Schmuck Andor idén tavasszal a Nagy Duett műsorában árulta el, hogy súlyos betegséggel küzd, ám pontos diagnózisát soha nem osztotta meg senkivel. Kinga szerint méltósággal viselte a nehéz időszakot, ugyanúgy részt vett programokon, televíziós szerepléseken, sőt kirándulni is elment a nyugdíjasokkal. Halála előtt még közös utazáson is voltak.
Bármennyire is elveszettnek érzem most magam, amikor kell, akkor jövök, hogy ápoljam a szerelem emlékét.
- mondta könnyeivel küszködve a gyászoló menyasszony. Egy idézetet is felelevenített Müller Pétertől, amely segíti feldolgozni a veszteséget: vannak emberek, akiket csak egy időre kapunk ajándékba, hogy elkísérjük őket életük egy szakaszán.
Kinga szerint Andor tudatosan nem beszélt a betegségéről, mert úgy vélte, ez „egy magányos műfaj”. A menyasszonya azonban hangsúlyozta: az igazán nehéz időszak most következik, azok számára, akik itt maradtak.

Hatalmas küzdelem, milliós nyeremény: ők nyerték az idei Exatlon Hungaryt

Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten

„Meg voltam győződve arról, hogy meg fogok halni” – Hajszálon múlt a Trónok harca sztárja élete

Ez lehet a zsírégetés titkos fegyvere, állítják a szakértők

Kozmikus különlegesség bukkanhat fel az alkonyi égbolton

Titkos szenvedély: különös világba engedett bepillantást a Kincsvadászok sztárja

Drámai párbajokkal zárult az elődöntő: megvan az Exatlon Hungary fináléjának mezőnye

Megszületett a Next Top Model Hungary versenyzőjének kislánya, különleges nevet kapott

Könnyes búcsú az Exatlonban, számukra ért véget a verseny

Nem minden árverés sikertörténet: meglepő veszteségeket tárt fel egy kutatás

Könnyek és küzdelem az Exatlonban: megrázó vallomás előzte meg a viadalt

Már nem titok: Első gyermekét várja Palvin Barbara - videóval