
Döbbenetes áttörés a csontritkulás kutatásában
A Velencei Filmfesztivál vörös szőnyegén tűnt fel Zimány Linda, aki hollywoodi-i sztárokkal együtt vett részt az egyik versenyfilm premierjén. Élményeiről a szerdai Mokkában mesélt, ahol azt is megosztotta, mi volt a fő apropója velencei látogatásának.
Alapvetően az amfAR jótékonysági gálára utaztam el, ami az AIDS kutatásának támogatására, megelőzésére és kezelésére gyűjt adományokat. Ott meghívtak egy filmbemutatóra, amivel együtt jár, hogy az ember végigvonulhat a red kárpiton
- mondta Zimány Linda, aki ezáltal egy életre szóló élménnyel lett gazdagabb.
Igazából ez olyan, mint egy munka. Idősávonként terelgetik a meghívottakat. Amikor megérkeznek a filmszínészek és rendezők, akkor leállítják a vörös szőnyeges vonulást, és őket engedik be. De ők is forgatókönyv szerint pózolnak, majd mennek tovább
- árulta el kulisszatitokként a modell. Mint kiderült, ilyenkor premier filmvetítésre is sor kerül, ahol hasonlóan a gálavacsorához, rengeteg világsztár vonul fel.
Nyárzáró rendezvényként volt jelen Zimány Linda az eseményen, hiszen ősztől visszaül az iskolapadba. Utolsó félévéhez érkezett ugyanis az egészségügyi szakjogász képzése.
Ez az a terület, ami a legközelebb áll hozzám. Nagyon jó szakképzés, sokat tanultam belőle. Közel áll hozzám az egészségügy, a jogi szabályozása pedig nagyon izgalmas
- tette hozzá a jogász.

Döbbenetes áttörés a csontritkulás kutatásában

Megható vallomások Rubint Rékától és lányától – folytatódik Lékai-Kiss Ramóna podcastje

Egyhétköznapi szokás, ami árthat az egészségnek

Meghalt Scherer Péter

Új külsejével sokkolta rajongóit Cristiano Ronaldo menyasszonya - fotóval

Megkezdődött a Föld mágneses pajzsának feltérképezése - videóval

„Úgy bántak velem, mint egy bűnössel” – Milliókat kap vissza Shakira

Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók

Hatalmas küzdelem, milliós nyeremény: ők nyerték az idei Exatlon Hungaryt

Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten

„Meg voltam győződve arról, hogy meg fogok halni” – Hajszálon múlt a Trónok harca sztárja élete

Ez lehet a zsírégetés titkos fegyvere, állítják a szakértők