
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Dulin Metta csütörtökön Instagram-oldalán őszintén és nyersen számolt be arról, milyen traumatikus hónapokon van túl. A műsor- és realityszereplő elmondta, hogy bár ázsiai kalandjai hamarabb véget értek, mint gondolta, lelkében továbbra sem talált megnyugvást a történtek után.
5 héten át feküdtem járásképtelenül. Egyáltalán nem tudtam lábra állni. Semennyire. Anyukám jött le hozzám a Balatonra, látott el és cserélte az ágytálat pisilés után, mert a wc-ig sem tudtam hetekig elmenni
- árulta el Dulin Metta, aki még a legapróbb mindennapi teendőkben is segítségre szorult.
A gyötrelem forrása egy, az Achilles-ín gyulladásából kiinduló kálvária. Hozzátette, hogy a felépülése még máig nem teljes.
Bízom benne, hogy egyszer kárpótol engem az élet valami olyannal, hogy ha erre visszatekintek, akkor nem fog ennyire fájni a lelkem. Köszi, hogy izgultatok értem, köszi a sok-sok kedvességet, amit az interneten közvetítettetek felém! Sokat jelent!
- fejezte ki háláját követőinek.
Borítókép: Dulin Metta Instagram-oldala

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát