
Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók
A Kísértés keddi adásában Arnoldnak jutott a nap legforróbb pillanata. A csábító lányok spontán öltánccal lepték meg a férfit, aki tudta, hogy nincs menekvés.
A délutáni tánc furán jött, mert egyébként el akartam vonulni egy picit, aztán mondom, ebből nincs menekvés. Nyilván a Bianka azért ott volt.
- vallotta be a miniinterjúban Cinti párja, aki a medence partján egy széken foglalt helyet, és minden erejével azon volt, hogy ne adjon okot a féltékenységre barátnőjénél. Arnold hátratett kézzel ülte végig a szexi műsort, ráadásul közben többször bocsánatot kért Cintitől is. Az erotikus tánc show végén csak annyit mondott:
Most vagy három miatyánkot el kell mondanom, de nem baj.
Cinti sem ártatlan
Ugyan Arnold úgy tűnik, komolyan vette, hogy hű marad kedveséhez, Cintit nem kellett félteni. A lány még csak egy napja lépett a paradicsomba, máris bűnbe esett: először Balázzsal töltötte az éjszakát, majd nem sokkal később Noel ölelésére éhezett.

Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók

Hatalmas küzdelem, milliós nyeremény: ők nyerték az idei Exatlon Hungaryt

Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten

„Meg voltam győződve arról, hogy meg fogok halni” – Hajszálon múlt a Trónok harca sztárja élete

Ez lehet a zsírégetés titkos fegyvere, állítják a szakértők

Kozmikus különlegesség bukkanhat fel az alkonyi égbolton

Titkos szenvedély: különös világba engedett bepillantást a Kincsvadászok sztárja

Drámai párbajokkal zárult az elődöntő: megvan az Exatlon Hungary fináléjának mezőnye

Megszületett a Next Top Model Hungary versenyzőjének kislánya, különleges nevet kapott

Könnyes búcsú az Exatlonban, számukra ért véget a verseny

Nem minden árverés sikertörténet: meglepő veszteségeket tárt fel egy kutatás

Könnyek és küzdelem az Exatlonban: megrázó vallomás előzte meg a viadalt