
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Az Ázsia Expressz a fizikai megpróbáltatások mellett számos szellemi kihívást is tartogat a résztvevőknek. A taktikázás is fontos szerepet kap, ami gyakran szül feszültséget. Így van ezzel Bódi Hunor és Bódi Megyer, akik szerint túl sokszor próbálták hátráltatni őket a többiek, ezért most eljött az idő, hogy bosszút álljanak.
Ha ők így játszák, akkor tudunk csibész gyerekek lenni mi is!
– jelentette ki határozottan Hunor, testvére pedig helyeslően bólogatott mellette. A testérek úgy érzik, hogy eddig méltánytalanul nehezítették a helyzetüket, és most ők készülnek lépni.
A kérdés már csak az: mennyire lesz kegyetlen a bosszú, és kit találnak meg elsőként a Bódi tesók? Szerda este kiderül 19:45-kor a TV2-n.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát