
Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak
Sokak példaképe, Farkas Bertalan a hétfő reggeli Mokka vendége volt, ahol legújabb elismeréséről is mesélt a műsorvezetőknek.
Az első magyar űrhajós elárulta, hogy vasárnap elnevezték róla a Tejút utcai általános iskolát Csepelen, a Csillagtelepen.
Ugyan nem ez az első dolog, ami róla kapta a nevét, de ugyanolyan megtiszteltetésként élte meg.
A 240757-es számú kisbolygót ugyanis 2005. május 26. óta "Farkasberci kisbolygóként" tartják számon a csillagászati lexikonokban.
Az ifjúságot egyébként nagyon-nagyon szeretem, szeretek velük találkozni, megbeszélni mindazt, amit én átéltem. Millió kérdések és csillogó szempárok
- fogalmazott, majd kiemelte, hogy az összes elsőssel kezet fogott, a szemükbe nézett.
Farkas Bertalan elárulta, hogy űrhajós legendának lenni kötelezettséggel jár, ennek a feladatnak meg kell felelni.
Ha téged szeretettel fogadnak, tisztelettel, akkor valamit adni kell érte, a szó jó értelmében
- mondta elérzékenyülve.
Nyitókép: Farkas Bertalan Általános Iskola

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát

Majdnem megfulladtak - Hajók neveit kapták a kidobott macskák

Megbírságolták a bulizó Mick Jaggert

Oszvald Marikával és Csere Lászlóval is találkozhat a közönség a veszprémi operettfesztiválon

Hétfőtől új részekkel jön az Újratervezés

Eddig soha nem látott premierepizóddal emlékezik a TV2 Scherer Péterre

„Leírhatatlan érzés volt” – Titkos álma vált valóra Curtisnek

Mesterséges intelligenciát is bevetettek vadon élő ázsiai elefántok védelmére Kínában

A vörös szőnyegre lépett a bukott hollywoodi sztár

,,Nagyon sokat jelent számomra” - David Beckham új oldalát mutatta meg

Soha nem hallott nehézségeiről beszélt a világsztár, többször lesújtott rá a gyilkos kór – videóval