
Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart
Bodrogi Gyula és Szenes Andrea küldetésként tekintenek Szenes Iván hagyományának gondozására. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és a műsorvezető, dalszerző egy különleges emlékkoncerttel tiszteleg a zeneszerző ikon előtt. A keddi Mokkában bepillantást engedtek az előkészületekbe.
Bodrogi Gyula legendásan jó kapcsolatot ápolt Szenes Ivánnal, aki nagy hatással volt a művészetére is.
Iván az életem egy része volt. Ő írta a dalokat azokhoz a darabokhoz, amikben játszottam
- árulta el a színművész, akinek egyik legnagyobb kritikusa is volt barátja.
Szeptember 7-én kerül megrendezésre immáron 15-dik alkalommal az Emlékkoncert. Az interaktív zenés műsor Szenes Iván nevét fémjelzi, a művész slágereivel, történeteivel.
Ez lesz a 15-dik emlékkoncert, a róla elnevezett Szenes Iván téren. Annyiban más ez a koncert, hogy mi elsőkézből elmondjuk Gyuszival a történeteket, hisz ő az én születésemnél ott volt, ahogy én a dalok születésénél
- mondta Szenes Andrea, aki szerint a közel kétezer slágerből nehéz volt kiválasztani, hogy melyeket tűzzék műsorra, de reményei szerint végül sikerült. A rajongók a zenei repertoár mellett bepillanthatnak a zeneszerző relikviáiba is, hiszen a téren már múzeum is működik.
200 színdarab, tucatnyi film, számos nagy sikerű televíziós műsor fűződik Szenes Iván nevéhez. Életműve rendkívül sokoldalú: komoly költőnek indult, a legtöbb magyar zenés darab szövegét is neki köszönheti a zenei világ.

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én

Könnyekben tört ki Fekete Pákó, nem bírta tovább

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

Kis Grófo: Hajrá, Orbán Viktor!