
Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása
24 híresség vág neki a Sztárban Sztár All Stars új évadának, hogy elnyerjék a legsokoldalúbb előadó címet. A keddi Mokkában a műsor két versenyzője, Muri Enikő és Péterffy Lili osztotta meg a nézőkkel, hogyan készülnek a megmérettetésre. 2016-ban és 2022-ben szerepeltek legutóbb a műsorban, állításuk szerint teljesen más érzésekkel vágnak neki az újabb kihívásnak.
Teljesen más élethelyzetben voltam 2022-ben. Egy távkapcsolatot próbáltam menedzselni a verseny közben, ezért nem tudott 100 százalékban a fókuszom ott lenni
- vallotta be Péterffy Lili. Most úgy érzi, kapott egy új lehetőséget a bizonyításra.
Nagyon örültem a felkérésnek. Kilenc éve is élveztem a műsort, leginkább az átalakítások, amik felejthetetlen élményként élnek bennem
- mesélte Muri Enikő, aki szerint jó buli lesz idén is a műsor.
Mindkettőjük szerint az évek múltával sokat tapasztal az ember, ami kihatással van a művészetükre is. Bölcsebben, tudatosabban állnak színpadra, ami segít abban is, hogy játékosabban fogják fel a versenyt. Nagyon erősnek tartják az idei mezőnyt. Míg Péterffy Lili saját bevallása szerint szinte mindenkitől tart, Muri Enikő inkább arra koncentrál, hogy élvezze a showt. A musicalszínésznő azt is elárulta, nemcsak a Sztárban Sztár All Stars állítja kihívás elé ősszel.
A Madách Színház idén nagy fába vágta a fejszéjét. Ugyanis a Jégvarázs című musicalt megrendezik, amiben Elza szerepét kaptam meg. Ez is nagy falat, de állok elébe. Nagyon jól haladunk a próbákkal, egyebet azonban nem mondhatok el
- tette hozzá Muri Enikő.
Megújult díszlettel, 2025. szeptember 7-én startol a Sztárban Sztár All Stars évada, a TV2-n!

Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán

Stohl András már kollégáinak is bemutatta randipartnerét - Videó

Közös fotóval köszöntötte régen látott testvérét Kasza Tibi

Jákob Zoli kockahasat villantott, bomba formában van

Már zajlik az Exatlon Hungary Kihívóinak castingja

Stohl Andrást egy prosztata masszőr vette le a lábáról, videón a pajkos jelenet

Így jósoltak a szegedi medvék, kiderült, meddig marad a tél – Videó

A TV2 elsöprő sikerrel indította 2026-ot, 25 éve nem volt ilyen sikeres a csatorna