
Hajdú Péter kudarcot vallott, még egy kutyát sem tud szeretni
Hajas László nemrégiben ünnepelte 70. születésnapját, amelyre a családja és a barátai egy hatalmas meglepetés bulival készültek.
Ezzel azonban nem ért véget az öröm, hisz pénteken átvehette a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét.
Az elmúlt hetek eseményeiről maga az ünnepelt számolt be a hétfő reggeli Mokkában.
Hajas László elárulta, hogy éppen a Tények Plusszal forgatott a születésnapján, amikor egy köszöntő levelet kapott a miniszterelnöktől, egy üveg bor kíséretében.
Ezt követően még azt is közölték vele, hogy hamarosan egy díj büszke tulajdonosa lesz.
Nagyon meglepődtem, óriási öröm!
- mondta a fodrászlegenda a Magyar Érdemrend tisztikeresztje elismerésről.
A 70 éves szakember elárulta azt is, hogy kezdetben nem szerette ezt a szakmát, de Tárnoki Laci bácsi, a mestere megmegkedveltette vele.
Azóta pedig sikert sikerre halmoz, versenyeken vesz részt, oktat, mi több, bírál is.
Mindig megpróbálom előre tolni a szakmát, hogy minél magasabb szinten legyen
- fogalmazott az ünnepelt, akinek felesége meglepi bulit is szervezett.
Barátai két dalt is írtak róla, sőt, külföldi világsztár-fodrászok videóüzenetben köszöntötték.
Ráadásul fiával egy napon születtek, így dupla örömben volt része.
Az itthoni ünneplést végül egy görögországi nyaralással spékelték meg kedvesével, ahová a gyermekeik is velük tartottak.

Hajdú Péter kudarcot vallott, még egy kutyát sem tud szeretni

Tilla és Claudia már gyakorol a Nagy Duettre – vidám videót mutattak a próbáról

„Ez bolond ez az ember?” - Stohl András kiakadt a Nagy Ő bátorságpróbáján

Találkozhatnak a magyar rajongók a világsztárral

Utolsó televíziós szerepében tűnik fel Kálloy Molnár Péter szombaton

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Gelencsér Tímea csatlakozik az Újratervezés csapatához

A tavalyi siker után, idén is külföldi sztárral indul A Nagy Duett

Fülledt erotika a csütörtöki Nagy Ő-ben

,,Gyerünk át a kanapéra...” – Pár mondat után a lényegre tört Stohl András a Nagy Ő-ben

Breaking News a nyíregyházi macihíradóban, kiakadt a cukiságmérő

A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?