
Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása
Hatalmas megtiszteltetéses érte a Nikola Tesla - A végtelen energia című musical alkotóit, ugyanis Ázsia legnagyobb fesztiválján, a DIMF-en 30 előadásból elnyerték az év musicalje díjat. A csütörtök reggeli Mokkában Sebestyén Áron zeneszerző, és Lux Ádám színész mesélt dél-koreai élményeikről.
Istenes László először arra kereste a választ, hogy vajon, hogy jutott ki egy ilyen messzi fesztiválra egy magyar csapat.
Csehországban látta egy koreai képviselő, megtetszett neki a téma, a feldolgozás, és így meghívást kaptunk erre a fesztiválra
- kezdte az előzményekkel Sebestyén Áron, zeneszerző.
Ez a világ egyik legnagyobb musical fesztiválja, ahol elképesztő sikere lett a TBG Production előadásának, amit 10 alkalommal játszottak el magyarul a daegui Operaházban angol és koreai felirattal.
A DIMF fesztivál 19 éves fennállása alatt nem kapott senki ilyen jó értékelést mint mi, 9.8 pontot a 10-ből…
- tette hozzá a a zeneszerző, aki azt is elmesélte, hogy a korai közönség abban különbözik az itthonitól, hogy minden apró dologra reagálnak.
Az alkotók szerint a siker titka a darab mondanivalóján, zenéjén, színészein, tánckarán túl a fantasztikus csapat erejében van.
A szereplők között volt többek között Mikola Gergő, Szabó Máté, Györfi Anna, Füredi Nikolett, Lux Ádám, Kautzky Armand, Maday Gábor, Budai Márton Zoltán és Szentmártoni Norman.
Volt olyan, hogy előadás után ki kellett mennünk és lepacsizni a nézőkkel. Fontos nekik a személyes kontakt
– fűzte hozzá Lux Ádám, színművész.
A színész mindent bevetett a siker érdekében, pár mondatot ő is megtanult koreaiul, aminek nagy sikere volt, óriási tapssal jutalmazta a közönség.
Tanulgattam, és a második 5 előadáson már el mertem mondani... Alex, a helyi segítőnk mondta, hogy a két mondat között vegyek egy nagy levegőt, mert ők így csinálják
- avatta be a nézőket a kulisszatitkokba Lux Ádám.
Az előadásnak akkora sikere volt, hogy a szereplőket számtalanszor felismerték az utcán, és többször meghívták őket egy kávéra.
A jövőbe igen pozitívan tekintenek az alkotók, a célok is nagyon határozottak: irány Japán, Ausztrália, Kína, Malajzia, Thaiföld és persze Korea.

Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán

Stohl András már kollégáinak is bemutatta randipartnerét - Videó

Közös fotóval köszöntötte régen látott testvérét Kasza Tibi

Jákob Zoli kockahasat villantott, bomba formában van

Már zajlik az Exatlon Hungary Kihívóinak castingja

Stohl Andrást egy prosztata masszőr vette le a lábáról, videón a pajkos jelenet

Így jósoltak a szegedi medvék, kiderült, meddig marad a tél – Videó

A TV2 elsöprő sikerrel indította 2026-ot, 25 éve nem volt ilyen sikeres a csatorna