
Láthatatlan milliárdok: ennyi pénz marad kihasználatlanul minden évben
Visváder Tamás kedden a Mokka vendége volt, ahol nemcsak a Nagy Duett fáradalmairól, hanem a családi nyár kalandjairól is mesélt. Mint elmondta, a versenyidőszak után most igyekszik minden szabad percét a szeretteivel tölteni , és ezt nem is akárhogyan teszi.
A gyerekek nehezen értették meg hol vagyok, hiszen a műsor nemcsak a vasárnapokól szólt. Ráadásul a főállásomban is dolgoznom kellett. Megfogadtam, ha ennek vége, nyáron nincs forgatás, csak a család
– mesélte mosolyogva a stúdióban.
Nem unatkoznak: A közös utazásokon túl a természet közelségét is élvezik, de az aktív pihenésből sem maradnak ki. A nyaralások alatt igyekeznek valódi élményeket gyűjteni – akár belföldön, akár külföldön kalandoznak.
És hogy merre járnak legközelebb? Az infuenszer csak annyit árult el: Lesznek még meglepetések, és nem kizárt, hogy hamarosan egy újabb egzotikus helyről jelentkeznek.
Még tervezünk. Nyár végén visszamennénk Horvátországba családostól. De megyünk kettesben is. Lillának augusztus végén van a szülinapja. Én szívem szerint Izlandra mennék, de Lilla inkább a nyárba utazna
- tette hozzá a médiaszemélyiség.
Egy biztos: A Visváder családnál a nyár nem a tétlen napokról, hanem az emlékezetes kalandokról szól.

Láthatatlan milliárdok: ennyi pénz marad kihasználatlanul minden évben

Olyat tett XIV. Leó pápa, hogy felrobbant az internet – futótűzként terjed egy videó

Nem mindenki örül neki: fontos döntés előtt állnak a Gmail-felhasználók

Nem tudott felállni a TV 2 műsorvezetője, teljesen lebénult napokra

A Szentatyának, XIV. Leó pápának hegedült Mága Zoltán – történelmi pillanat a Vatikánban

Egy legendás páros előtt tiszteleg mostantól a Liszt Ferenc Repülőtér

Egy trend, ami sokak szerint kiölheti a vendéglátás igazi varázsát

Szenzációs hír: Forma 1-es istállóhoz került egy fiatal magyar versenyző

Így készülnek a döntőre A Nagy Duett versenyzői - Videók

Emojik a munkahelyen: Segít vagy árthat a szakmaiságnak?

Szívszorító gesztust tettek az Artemis II űrhajósai

Ágynak esett Gombos Edina férje az Ázsia Expressz forgatási helyszínén - Videó