
Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről
Súlyos betegség után 54 éves korában hétfőn meghalt Schmuck Andor. A politikus végig hitt a gyógyulásában, méltósággal viselte a betegséggel járó megpróbáltatásokat a nyilvánosság előtt is. Fásy Adám sok szép közös pillanatra emlékezik barátságukról, amelyeket a keddi Mokkában Csehy András riporternek elevenített fel Karcagon élő kapcsolásban.
Fájdalmas mosollyal emlékezünk, egy nagy egyéniség volt Andor. Mindig vidámságot teremtett a társaságba
- kezdte gondolatait Fásy Ádám, akit több, mint 30 éves barátság fűzött Schmuck Andorhoz.
Nálunk szinte családtag volt, mert a kislányomnak a házi télapója volt, amit Zsüliett sokáig nem is tudott, hogy ő az
- mesélte meghatottan a műsorvezető.
Teljesen ledöbbentette a halálhír, hiszen két héttel ezelőtt még jókedvűen beszéltek.
Eszembe sem jutott, hogy el fog távozni közölünk
- hangsúlyozta a Zeneexpressz tulajdonosa.
Meghatározó emberként emlékezik rá, mély fájdalommal éli meg elvesztését.

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama