
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Eljött a pillanat, amire egy ország várt. Kapu Tibor, a második magyar űrhajós a világűrből való visszatérése után először a TV2 Naplóban szólal meg.
Milyen volt 28 ezer kilométer/órás sebességgel száguldani? Mihez kezdett a súlytalanságban? Volt-e olyan pillanat, amikor azt hitte, nem tér vissza? Ezekre és még sok más kérdésre is első kézből érkeznek a válaszok.
Percekkel a felbocsátás után már láttuk azt, hogy mennyire gyönyörű a Földünk. Mennyire színes, és sokkal-sokkal fényesebb, mint én gondoltam volna
- árulta el az asztronauta az űrbéli kezdeti pillanatok izgalmait.
Kapu Tibor minden eddiginél őszintébben mesél a felbocsátás izgalmairól, az űrben töltött napokról, a hétköznapi kihívásokról – például arról, milyen érzés a világűrben kávézni –, de még arról is, mi vár most rá, miután hazatért a Földre.
A döbbenetes űrutazás részletei, és a földre szállás utáni első interjú vasárnap este a Naplóban, a TV2-n!
Borítókép: Hunor Magyar Űrhajós Program Facebook-oldala

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát