
Bölöni László: A franciák egyáltalán nem értik, hogyan tudja ennyire támogatni a magyar kormány a családokat
Hétfő este elstartolt a SuperTV2-n a nagysikerű gasztro-reality, a Hal a tortán új évada.
A műsor háziasszonya ezúttal is Gáspár Bea, aki idén is elsőosztályú alapanyagokkal, jótanácsokkal és némi csavarral engedi a konyhájukba a vállalkozó kedvű hírességeket, akik mindent megtesznek azért, hogy megszerezzék a Hét szakácsa címet.
Tematikus adáshetekkel jelentkezik a műsor, azaz minden héten egy-egy gyűjtőfogalom köré szerveződnek a vendégek: színre lépnek A diéta bajnokai, A konyha sztárjai, Akik már egyszer nyertek, a Kincsvadászok és a Házasság első látásra főszereplői, és a Trónörökösök, azaz hírességek gyerekei.
Az első este házigazdája Emilio volt, akihez Kanizsai-Silka Ágnes, Singh Viki, Szabó Kitti és Király Viktor érkeztek vendégségbe.
Az énekes maga is beállt a konyhába, lelkes segítője pedig felesége, Tina volt.
Elárulta, hogy általában együtt szoktak tevékenykedni a konyhában.
Gyönyörűen megkenjük a szép lazacot, olyan, mint a te hátad szerelemem. Mikor kint vagyunk a tengerparton, azt szoktam így kenegetni, a hátacskádat
- mondta a zenész a menü előkészítése közben, majd egy-két intimebb információt is megosztott a nézőkkel.
Erotikus főzéseket csinálunk. Én nagyon szeretem, mikor a húslevest rotyogtatja
- mondta Emilio.
Címlapfotó: TV2 Hal a tortán

Bölöni László: A franciák egyáltalán nem értik, hogyan tudja ennyire támogatni a magyar kormány a családokat

Miért jó választás egy belsőépítész? – A Sunny Side Up Studio szerint így spórolhatunk időt, pénzt és idegeskedést

Rubint Réka négyhetes életmódváltó program indít

Új év, új remény - Mága Zoltán egyedülálló kezdeményezéssel segít a rászoruló gyerekeken

74 éves korában meghalt Chris Rea

Íme a TV 2 Csoport karácsonyi filmkínálata

„Nem 5 perc volt, de megérte!” – Tilla már karácsonyi hangulatban van

Senki sem hallotta még: hétfőn debütál egy új Queen-dal

Újra képernyőn Galambos Lajcsi, kiderült, mikor fog debütálni

Gyermekkórházban járt Kapu Tibor - mindenkit meglepett a látogatása

Hihetetlen, hogy mennyi időt töltünk netes videókkal

Karácsonyi gesztus: György herceg apja nyomdokaiba lépett