
Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő
Közös nyaralásra indult a TV2 két arca. Vitányi Judit műsorvezető, és Brockhauser Barbara meteorológus a közös kalandokról, és barátságukról mesélt a csütörtöki Mokkában. Nagyon jó barátnők lettek az évek során, nem ez volt az első közös nyaralásuk.
Most először beszélünk erről
- kezdte Vitányi Judit, majd Brockhauser Barbara folytatta megismerkedésük történetét.
2019 év végén érkeztem, egymás mellett ültünk a newsroom-ban, és elkezdtünk beszélgetni. Sok közös pontot találtunk, és így szépen kialakult.
Az első közös utazásunk tavaly volt, Szantorini. Bevált, amin pont utána gondolkodtam, hogy rosszul is sikerülhetett volna. Azóta voltunk még autós körúton is, ami szinté jól sikerült
- mesélte a műsorvezető, aki nagyon hálás barátnőjének a csodás fotókért. Mint kiderült Brockhauser Barbara fotózás iránti szenvedélye nem új keletű.
Már több, mint tíz éve foglalkozom hobbi szinten fotózással. Ennyi idő alatt már finomodott annyit a technikám, hogy én is elégedett vagyok az eredménnyel
- árulta el a meteorológus, aki nagy hangsúlyt fektet az utómunka kivitelezésére is. A külső helyszínek szerelmese, a stúdiós fotózást nem kedveli annak túlzott sterilitása miatt.
Eddig utazásaik közül a legemlékezetesebbnek egyöntetűen Szantorinit emelték ki, amelynek sikeres szervezése Vitányi Judit bevallása szerint egyértelműen barátnőjének tudható be. A gasztronómia számukra utólagos szempont, inkább a szállodák atmoszférája, és a különleges helyszínek felkeresése az elsődleges. Az aktív kikapcsolódás mellett, a pihenésre is hangsúlyt fektetnek a nyaralások alkalmával.

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én

Könnyekben tört ki Fekete Pákó, nem bírta tovább

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

Kis Grófo: Hajrá, Orbán Viktor!

Háború vagy béke? Kis Grófo üzent a választások előtt

Kórházból jelentkezett Galla Miklós – fontos hírt osztott meg állapotáról

Történelmi pillanat Rúzsa Magdi életében – így reagált a hatalmas elismerésre